Hoppá: rossz útra tévedt ÉNB Anikó

ÉNB Anikó
PUBLIKÁLÁS: 2014. július 09. 08:55
Nádai Anikó elhanyagolta tanulmányait, és a magaviselete is hagyott kívánnivalót maga után. Édesapja, hogy jobb belátásra bírja, bentlakásos iskolába küldte az akkor még csak tizenkét éves lányát.
B. L.

Az Éjjel Nappal Budapest fekete szépsége igazi rosszaság volt kiskorában.
– A szüleim nagyon korán elváltak, anyukám egyedül nevelt. Én voltam a szeme fénye. Nem túlzás, elkényeztetett, én viszont nem voltam éppen mintagyerek. Rossz jegyeket hoztam az iskolából, aztán egy igazgatói intőt is kaptam – árulta el Anikó, aki már kislányként is a fiúk miatt rosszalkodott.

– Hárman voltunk barátnők, és ugyanabba a fiúba voltunk szerelmesek, de mivel a srác nehezen viselte, hogy üldözzük a szerelmünkkel, egyszer leteremtett bennünket. Ezt persze bosszút kívánt, ezért csúnya szavakat írtunk a fiú neve mellé, és az iskolába vezető úton az összes villanyoszlopra kiragasztottuk. Mivel először tagadtuk a tettünket, azonnal intőt kaptunk – emlékezett vissza Nádai Anikó, akinek édesapja a történtek után megelégelte a balhékat.

– Apukám már nem élt velünk, de a fontosabb kérdésekbe mindig bevonta anyukám. Egyik nap elém tett egy szerződést, amiben az állt, hogy vagy megjavulok, vagy bentlakásos iskolába kell mennem. ­Tizenkét évesen is éreztem, hogy ez fenyegetés, és inkább úgy döntöttem, hogy elmegyek magamtól. Anyukám persze összeomlott , de nem tartott vissza. Úgy nevelt, hogy a döntéseimért vállalnom kell a felelősséget, és tanulnom kell a hibáimból. Kezdetben egyébként azt hittem, a sok gyerekkel jó buli lesz a bosnyák határhoz közeli diák­ott­honba járni – mesélte Anikó, aki hamar rájött, hogy rosszul döntött.

– Életem legfájdalmasabb szakasza volt. Éjszakánként sokat sírtam, nehezen viseltem anyukám hiányát. Persze a többi gyerek kigúnyolt ezért. Az iskola ráadásul horvát nyelvű volt. Hatodikos voltam, de nem beszéltem a nyelvet, nehezen tudtam megértetni magam. Ott tapasztaltam meg igazán, hogy milyen borzasztó egyedül lenni. Hétvégente haza lehetett ugyan menni, és anyukám is meglátogatott, amikor csak tudott, de nehezen éltem meg azt a két évet – tudtuk meg ÉNB Anikótól, aki utólag rájött: ennek az időnek köszönheti alkalmazkodókészségét, ahogy azt is, hogy hamar a saját lábára tudott állni. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.