Celeb

Vastag Csaba ülhet a mentorszékbe Caramel helyett

kbv

Létrehozva: 2014.05.10.

Ötvenkét neves művész, zenész, dalszerző és zenei producer – ennyien versenyeznek jelenleg az X-Faktor mentorszékéért. Vastag Csaba még mindig esélyes, Ákos viszont másodszor is nemet mondott.

A saját „istállójából” választana magának mentort az RTL Klub, miután Caramel kikosarazta a csatornát – tudta meg a Bors.

Az X-Faktorban szerepelni nemcsak a versenyzők, hanem a mentorok karrierjében is nagy változásokat hoz: életük teljesen felborul, nevük, esetleg megkopott, régi dicsőségük újra régi fényében ragyoghat, és nem utolsósorban fellépéseik száma is jelentősen gyarapodik. Arról nem is beszélve, hogy a komoly munkának köszönhetően szakmai ázsiójuk is nő.

Nem csoda, ha tucatnyi híresség bizakodik évről évre, hátha kiválasztja az RTL Klub a megtisztelő feladatra. Schiwert-Takács László, a műsor kreatív felelős szerkesztője elmondta, a csatornánál félszáznál is több énekes neve merült fel. Közülük Caramelről tegnap megírtuk, hogy nem vállalta a felkérést, mert a konkurens TV2 ősszel induló tehetségkutatójában juthat szerephez.

Kovács Ákos pedig, akit idén már másodszor akartak a műsorhoz csábítani, ahogy tavaly, most is nemet mondott.

Könnyebb lehet azonban a döntés Vastag Csaba számára, aki az első X-Faktor győzteseként és azóta is állandó fellépőjeként nagyon jól ismeri a műsor szerkezetét, menetét. Úgy tudjuk ugyanis, a csatornánál az ő neve is felmerült. Információnk szerint Csabához még nem érkezett hivatalos felkérés az RTL-től, az őszi műsorkezdésig azonban még bőven van erre idő.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek