A nőknek van érzelmi intelligenciájuk, a férfiaknak pedig egyszerűen nincs (vagy alig) – vallja Bárdos András, aki túl van egy szerelmes regény megírásán, s aki szerint egyáltalán nem kell azon csodálkozni, hogy ő bizony jobban megérti magát a nőkkel, mint a férfiakkal. Múlt héten lapunknak felesége, Máté Kriszta azt mondta, a híradós bármelyik nőt le tudja venni a lábáról. Lássuk, mi a titka!
Az első beszélgetésünkkor azt mondta, fél attól, hogy hülyét csinál magából a Szombat esti lázban. Milyen képet nem akart magáról lerombolni?
Ebben a műsorban profi zenészek, színészek, táncosok lépnek fel, hozzájuk képest én kívülálló vagyok. Ez nem kialakított kép kérdése, azt hiszem, egy férfinak az a legrosszabb, ha kinevetik. Ahhoz, hogy egy férfi boldognak érezze magát, büszkének is kell lennie. Ezt ugyan sokan el is túlozzák, és semmi más nem érdekli őket, mint a saját büszkeségük, rajongani kell értük. Én nem tartozok ezek közé a férfiak közé. Az, hogy valaki kedves és jó kedve lesz az embereknek, ha meglátják, rendben van, de azt én sem szeretném, hogy nevessenek rajtam.
A híradózással önről kialakult képnek talán ellentmond, hogy írt egy szerelmes regényt. A Love Storyban egy férfi szemszögéből mesél el egy szerelmi történetet, amiben a férfi nem érti, miért is kellene bármiért elérzékenyülnie. Kiről mintázta ezt a férfit?
A könyv az eredeti Love Story parafrázisa, magyar környezetben. A lényegi különbség, hogy a férfi egy igazi pasi, egy macsó üzletember, aki azt gondolja, a dolgok azért teremtődtek, hogy őt szórakoztassák. Egyáltalán nem gondolja, hogy érzelmeket kellene mondjuk egy szerelmi kapcsolatba belefektetni, nincsenek is érzelmei egyáltalán. A nőket általában meglepi, hogy a férfiak menyivel kevesebbet éreznek, mint ők. A nők érzelmi intelligenciája sokkal erősebb, mint a férfiaké, ezért sokszor nem értik, hogy a férfi egy helyzetben miért nem érzékenyült el, miért nem vallott szerelmet. Ebben a karakterben sok van belőlem is, olyan vagyok, mint minden férfi. Én is tapasztaltam az életemben nőkkel kapcsolatban, hogy érzelmileg kevés, amit én adok. Gondoljunk csak bele, a férfiak nagy részének emlékeztetnie kell magát, hogy mikor van egy évforduló, míg a nők két hónappal előtte már azon gondolkoznak, hogy mivel lepjék meg a párjukat.
Ezért szokta azt mondani, hogy önnel nehéz együtt élni?
Nem vagyok érzelmi analfabéta, de megvannak a magam érzéketlenségei és olykor őszintétlenség árán kell érzelmesnek mutatni magam. Krisztinával egyébként ebben jól egymásra találtunk: ő nem romantikus alkat, nem igényli, hogy minden pillanatban valami különös érzelmet mutassak.
Nem is okoz nehézséget, hogy a felesége ilyen nehezen mutatja ki az érzéseit?
Krisztina nem nehezen mutatja ki, hanem ritkán mutatja ki az érzelmeit. Nehéz ehhez hozzászokni, a mai napig elvárnám tőle. Kell néha visszajelzést adni, akár azon az áron is, hogy az ember magára erőltet bizonyos pózokat. Például ha ő elmegy fodrászhoz, tudom, hogy jólesik neki, ha kap tőlem visszajelzést, akár azt is, hogy most nem lett olyan jó a haja. Figyelek is arra, hogy nehogy elfelejtsem mondani neki.
Szokott ezért szólni?
Szoktam kérni, hogy bizonyos dolgokra adjon visszajelzést, mert magamtól nem tudom. De őt egyáltalán nem lehet befolyásolni, a maga útján jár. Ha például elkezdünk beszélgetni, és kérdezek valamit, előfordul, hogy ő nem válaszol. Ha kérem, hogy reagáljon rá, akkor általában csendben van, és azt mondja, „gondolkodom”. És előfordul, hogy vége is van a beszélgetésnek.
Kriszta a a Borsnak adott előző heti interjújában azt mondta, ön a világ bármelyik nőjét le tudná venni a lábáról. Mi lehet önben ennyire vonzó?
Kriszta ezt valószínűleg kizárólag kedvességből mondta, arra gondolt, hogy elolvasom az előző cikket, és máris ott a visszajelzés. Most biztos évekig nem lesz ilyen (mosolyog). A viccet félretéve, egyáltalán nem gondolom, hogy én bármelyik nőt le tudnám venni a lábáról, de az tény, hogy jól megértem magam a nőkkel. Sokkal jobban tudok nőkkel kommunikálni, mint férfiakkal. Ez azért van, mert igyekszem odafigyelni másokra, ez pedig tipikusan női tulajdonság. Száz nőből ötven képes odafigyelni a másik emberre, és száz férfiból csak öt képes erre. Ezért vagyok képes a nőkkel jobban megértetni magam, és kifejezetten nehezen az igazi macsó férfiakkal.
Sosem érte kísértés? Nem értették félre ezt a figyelmességet a nők?
Nyilván volt ilyen, de én nem vettem észre. Gya-korlatilag tinédzserkorom óta tévés vagyok, valójában soha életemben nem tudtam, hogy ha valaki rám néz vagy mond valami kedveset, ak-kor az azért van, mert tévés vagyok, vagy azért, mert személyes oka van. Enélkül nyilván jobb élni, de aki az egész életét így élte le, az a kettőt nem tudja megkülönböztetni. Az egész életemet úgy töltöttem, hogy bármerre járok, mindenhol megismernek, sokaknak van hozzám egy-két jó szava. Szokták kérdezni, hogy ez jó-e? Nem tudom, hogy ez jó vagy rossz, hiszen soha nem éltem máshogy.
Tizenhárom éve van együtt a mostani felesé-gével. Sosem volt önök között törés, féltékenység?
Voltak viták, de féltékenység miatt soha. Viszont volt a kapcsolatunkban válság, mégpedig a kezdeti években, több is. Nehezen rendeztük be az életünket. Amikor mi találkoztunk, volt egy családom, két gyerekkel. Hosszú folyamat volt, míg a dolgok elrendeződtek, és sikerült a két családnak normális életet kialakítani.
Megfordult a fejében akkor, hogy inkább feladja?
Sosem volt kérdés, hogy szeretem-e őt.
Mi fogta meg Krisztában?
Ő egy rendkívül szuggesztív ember, ezt mindenki azonnal érzékeli, amikor találkozik vele. Mindig mond valamit, amitől hanyatt vágom magam, rendkívül szórakoztató vele az együttlét – ez az egyik. A másik pedig, hogy Kriszta egészen kivételesen vonzó, szép nő. Az volt húsz éve, és most is az.
Mit tesznek azért, hogy ne laposodjon el a kapcsolatuk?
Ez egy örök háború. Olyan a szerelem, mint a Nutella: ha csak kibontod, és hagyod az üvegben, akkor egyszercsak beszárad. Nagyon kell rá vigyázni, folyamatosan kevergetni kell, dolgozni rajta. Ha érzi az ember, hogy kicsit egykedvűbb a viszonyában, akkor erőnek erejével is ki kell szakítani a másikat ebből, és elmenni egy-két napra vagy akár csak egyet vacsorázni, sétálni a Duna-parton. Ésszel kell csinálni: aki nem fektet munkát a szerelembe, annak a szerelme elmúlik.
Az első csók
14 éves voltam, a többiek addigra már mind túl voltak az első csókon. Egy osztálytársnőm volt az első, aki egy teljesen váratlan pillanatban adott egy puszit a számra. Nem emlékszem, hogy lett volna köztünk valami vagy egyáltalán tetszettünk volna egymásnak… Az első csók sokkolt, egyáltalán nem tetszett, furcsa volt az az érzés, hogy nedves.
