Ralph Fiennes mellett még legalább kéttucatnyi mozicsillag szórakozza végig a Grand Budapest Hotel című vígjátékot. A film egyetlen hibája, hogy túl hamar ér véget.
Hogy Wes Anderson korunk egyik legnagyobb rendezője, azt eddig is tudtuk. A kiváló Tenenbaum, a háziátok vagy az Édes vízi élet című filmek alkotója ezúttal egy kitalált kelet-európai országba kalauzolja nézőit, pontosabban a Grand Budapest Hotelbe.
Az Osztrák–Magyar Monarchiára emlékeztető világot olyan szürreális alakokkal tölti meg, mint az idős hölgyek „kiszolgálására” felesküdött portás, Gustav H. (Ralph Fiennes), a kezdő londiner, Zero (Tony Revolori), a habókos felügyelő, Henckels (Edward Norton), a dühödt örökös, Dimitri (Adrien Brody), a tetovált, kopasz börtöntöltelék, Ludwig (Harvey Keitel), a fiatal író (Jude Law) vagy a macskabolond ügyvéd, Vilmos Kovács (Jeff Goldblum).
A sztori innentől kezdve már csak ráadás: van itt gyilkosság, képrablás, menekülés, szerelem és háború. Az események forgatagából kiemelkedik a két főszereplő, Gustav és a londiner kapcsolata. Utóbbi a legnagyobb rosszban is kiskutyahűséggel követi főnökét. Mellettük az olyan világsztároknak is csak villanásnyi szerep jut, mint Bill Murray vagy Owen Wilson. Hozzátennénk: mindegyikükhöz fergeteges poénok társulnak.
A Grand Budapest Hotel így lesz az év egyik leginkább várt filmjéből az év eddigi legjobb vígjátéka, amely annyira szórakoztató, hogy meglepetten vesszük tudomásul: elrepült a másfél óra.
