Somló Tamás: megérdemeltem, hogy kidobtak

Telefonos egyeztetéseink alkalmával kiderült, hogy ön egy rugalmas időbeosztású, de elfoglalt ember. Hivatalosan nyugdíjas, az LGT együttes is épp szünetet tart, így mivel tölti a napjait?

Rágódom a jövőmön. Intézem a gyerekekkel, a kutyáimmal kapcsolatos dolgokat. Egyébként zenésztársaimmal néha zenekart alkotunk, fellépni is járok. Tervezem a bulikat, most például egy akusztikus koncertben gondolkodom. Mindig van valami.

Az egyik legsikeresebb magyar együttesnek, az LGT-nek a tagja, immár negyvenegy éve. A csapat látszólag jól kijön egymással, de a rossznyelvek azt suttogják, ez csak a külcsín.

Nincs semmi gond közöttünk. Ritkábban látjuk egymást, ez a hosszú életű zenekar titka. Mindenkinek van már családja, vannak gyerekei, éli az életét, emiatt is toleránsabbaknak kell lennünk egymással, már, amikor éppen létezünk, mert ez nagyjából négy-öt évente fordul elő. Mondhatni emlékműzenekar lettünk. Új zenét nincs értelme csinálnunk, mert a közönségünk a régi dalainkra kíváncsi. Az együttesben pedig áldemokrácia van, volt és lesz is. Ha van egy téma, akkor ahhoz mindenki hozzászól, és a Presser Pici bólogat, majd eldönti. Neki annyiban van ehhez jogosultsága, hogy ő a legjobb, legkreatívabb zeneszerző közöttünk, ő neki a szavazásban dupla pont jár. Ha vitatkozunk dolgokon, általában nem zenei kérdésekben, hanem, hogy csináljunk-e valamit, vagy nem.

A tavalyi feltámadásuk három telt házas koncertet eredményezett. Hatalmas sikerük volt.

Azért vállaltuk a fellépést, mert a közönség igénye eljutott ahhoz a szervező céghez, amelyik felkért minket. Először egy koncertre szerződtünk, ebből lett aztán három a nagy érdeklődésre való tekintettel. És köszönjük szépen, mindannyian jól vagyunk. Egyelőre mindenkinek jók a laborleletei, így remélhetőleg van még sanszunk közös koncertekre.

Ezt jó hallani, főleg azok után, hogy tavaly előtt egészségügyi problémái adódtak.

Úgy érzem, rendben vagyok. Meggyógyultam. Nincs ezen mit szégyellni, szerintem ez korral jár. Most odafigyelek magamra. Hatvanhat éves vagyok. Az öregkori nyavalyák csak előjönnek, már be kell kalkulálnom az életembe, hogy bármi lehet. Vigyázok rá, hogy ne egyek sok édességet, szénhidrátot, az nem tesz jót a cukromnak sem. Ugyan nem sportolok, de napon-ta ötször viszem a kutyákat sétálni úgy, hogy nincs lift a házban, és az egyiket egy kosárban cipelem a kezemben, mert beteg. Leviszem őket, aztán autóba ülünk, mert a környéken sehol nem lehet sétáltatni. Talán Lilivel is eljárunk majd úszni. Fél éve még a dohányzásról is leszoktam. Látja? (Közben büszkén mutogatja a pocakját).

Lili, a kislánya már tizenhárom éves. Belépett a kiskamasz korba. Lassan az önnel töltött időt elorozzák az udvarlók.

Három nagyfiam van már, velük ez a korszak nem volt nehéz. Persze, őket is félti az ember, nehogy belekeveredjenek valamibe, de a csajok kiszolgáltatottabbak. Nagyobb a veszély. Szeretném, ha olyan lenne a viszonyom a lányommal, hogy azonnal jelezze, ha gond van. Nem bánom majd, ha érkeznek a srácok, de előbb mutassák meg nekem a lelküket, aztán a bankkártyájukat és az erkölcsi bizonyítványukat.

A zsebeiket pedig majd én magam átnézem. Szeretnék Lilivel még sok időt tölteni. És a fiúkkal, Dáviddal, Palival és Danival is. Jó lenne egyszer elmenni a gyerekeimmel az USA-ba, és keresz-tül-kasul bejárni. Mivel nem vagyok utazási iroda, csak mi mennénk, az összes asszonyt itthon hagynánk.

Lili édesanyjával, aki huszonnégy évvel fiatalabb öntől már nem alkotnak egy párt, viszont rendszeresen megjelennek nyilvánosan az ő új társával kiegészülve. Kicsit meglepő szituációk ezek.

Nekem az a mottóm, hogy az, aki szereti az én volt páromat és a gyerekemet, akkor azt nekem is szeretni kell, vagy legalábbis tudni kell elviselni, becsülni. Ha már nem működik egy párkapcsolat, változtatni kell és keresni valakit, akivel működhet. A másiknak ezt tudomásul kell venni. Nálunk ez történt. Emberi alapállás a boldogságra való törekvés. Én is ezt keresem mindennap.

Ez azt jelenti, hogy visszatért a vadászterületre és újra nyitott egy kapcsolatra?

Az ember ameddig nem csukja be végleg a kaput, addig az nyitva van, és érdeklődik. Én abszolút ilyen vagyok, és úgy fogok meghalni, hogy egész életemben érdekeltek a nők. Ez a fajta érdeklődés nálam ösztönös. Kitart a halálomig. Konkrétan, most nem vagyok foglalt, de igen előfordul, hogy találkozgatok lányokkal.

A közelmúltban egy díjátadón láttam önt egy csinos, fiatal, barna hajú lánnyal. Úgy tűnik, a fiatalabb korosztály a gyengéje.

Az nem a Béla volt? Nem? Jó, igen, előfordul az ilyen. Nézze, én már egy olyan évgyűrűben vagyok, hogy egy fiatal lány akár hülyítésnek is vehetné, ha udvarolnék neki. A korkérdésre pedig szerintem nincs szabály. Ha a másik elfogadja a koromat, a rigolyáimat, a rágógumimat, akkor miért ne? A zenész embereknél a fiatal nő, akár a múzsa szerepét is betöltheti másodállásban. Sokszor láttam hasonlót, aztán jól meg is özvegyültek szegények.

Ön kifejezetten szereti az özvegy szót. A két volt feleségét és két előző élettársát például „özvegyeimnek” hívja.

Azért nevezem így őket, mert már nem az enyémek és jól megbánják, hogy elhagytak, ha valóban özvegyek lesznek. Meggondolatlanul rúgtak ki, de lehet, hogy igazuk volt, sőt igen, igazuk volt! Megérdemeltem, de akkor is! Én hűséges voltam a kapcsolataimban, nagyjából. Aztán valahogy mindig furcsa dolgok sorozatából alakult ki, hogy továbbléptek. Jól kijövök az özvegyeimmel, ők is velem, és ők is elviselik egymást.

Olyan visszafogottan ül itt velem szemben. Ki lehet önt hozni a sodrából valamivel?

A hülyeséggel, az értetlenkedéssel. Hogy milyen a Somló, mikor mérges? Felemelem a hangom, majd le is ejtem. Sokáig nem tudok dühöngeni. Én mindig megpróbálom a békés, konfliktuskezelő oldaláról megközelíteni a dolgokat, aztán van, amikor pofára esem. Nem szeretem az életben a harcias, agresszív megnyilvánulásokat. Mindig arra gondolok, hogy biztos a másiknak is van oka arra, hogy ilyen legyen. (Esetleg valami betegség…)

Önök, a zenész szakma nagy öregjei jól megvannak egymással, de ezzel a kör bezárul, és nem engednek maguk közé senkit. Miért?

Ez nem igaz. Nekem sok fiatal zenész barátom van. Mester Tomi, Zsola, Pély Barna, a zenekarom, és még sorolhatnám. Valóban, szoros a kapcsolatom Demjén Rózsival és Charlie-val, de hát évtizedek óta ismerjük egymást. Charlie-val egy iskolába is jártam, csak ő a balett, én meg artista szakra. Ez nem arról szól, hogy kizárunk magunk közül valakit, hanem arról, hogy találkozunk és megidézzük a közös múltunkat.

Életút

1947. nov. 17. - Világra jön Budapesten a kis Somló Tamás.

1950-es évek - A budapesti, Práter utcai általános iskolában kezdi tanulmányait. Az osztályba 45 fiú jár, ez rányomja bélyegét a magatartására. Ez idő tájt ismerkedik meg a zenével, hegedülni tanul.

1960-as évek - Artistaképzőbe jár, ahol összebarátkozik a balett szakra járó Horváth Charlieval. Bátyja ismeretségei révén bekerül az Omegába, de közben végzett artista lesz és világturnéra indul a csoportjával.

1970-es évek - A Locomotiv GT tagja lett. Multifunkcionális zenész: basszusgitáros, szaxofonos, dalszerző és énekes. Országos ismertségre tesz szert. Egy varsói koncertturnén szerelembe esik, és hamarosan megszületik első fia, Dávid.

1980-as évek - Évekig Dániában él és dolgozik, majd Demjén Ferenc unszolására hazatér. Az LGT népszerűsége töretlen, rengeteget koncerteznek.

1990-es évek - Munka, munka és munka jellemzi az évtizedet, amibe azért a szerelem is belefér. Második feleségétől ikerfiai születnek: Dani és Pali.

2000-es évek - Ismét új párra lelt, aki egy kislánnyal, Lilivel ajándékozza meg. Megszerzi jogi végzettségét. Sokat utazik, zenél, és feltűnik több, kereskedelmi tévéműsorban. Előbb tánctudását csillogtatja meg, majd egy tehetségkutatóban zsűrizik.

Napjainkban - Igyekszik minél több időt a gyerekeivel tölteni. A szíve szerint él. Fellépésekre jár, de ha kedve van, elutazik a világ bármely pontjára, akár egy koncert miatt is. Legutóbb New Yorkban járt egy Michael Mcdonald-bulin. Ilyenkor csak annyit mond messzi kollégájának, hogy „Szia. Én Tomi vagyok Budapestről.”