Figyelem: Táncosokat toboroz az Attraction

Attraction
PUBLIKÁLÁS: 2014. március 24. 11:45
Kinyílt a világ az Attraction látványszínház előtt, hihetetlen érdeklődés kíséri a Szűcs Zoltán vezette csapat útját. A produkció számtalan felkérést kap a földkerekség minden pontjáról, ezért a 2014/2015-ös évadhoz újabb társulati tagokra van szükség.
Bors

Újra itt a kivételes lehetőség, hogy táncosok az Attraction-höz csatlakozzanak.

- Ez egy nagyon fontos esztendő, hiszen idén lett tíz éves a csapat – mondja büszkén Szűcs Zoltán. – Ennél jobban nem is indulhatott volna a jubileumi évad, hiszen Pekingben léptünk fel a Kínai Újév rendezvénysorozat gálaműsorának sztárvendégeként, amelyet több mint egymilliárdan követtek figyelemmel az élő televíziós közvetítésnek köszönhetően.

Ezzel a fellépéssel végképp kinyitottuk a nagyvilág kapuját. Rengeteg felkérésnek kell eleget tennünk, hamarosan Las Vegasba utazunk a nagy, másfél órás produkciót előkészíteni, aztán jön a Britain’s Got Talent gálaműsora Angliában, ahol idén mi leszünk a sztárvendégek, majd onnan egyenesen Torontóba repülünk - áradozott Szücsi. 

- A megszaporodott felkéréseknek köszönhetően ismét bővítjük a csapatot. Változatlanul szeretném, ha magyar művészekkel tudnánk meghódítani a világot. Új tehetségeket várunk, hogy együtt egy még nagyobb tánccsoportot hozzunk létre. - fejezte be a táncos.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.