Celeb

Koós szerint eltúlozzák Bajor Imre betegségét

GYLF

Létrehozva: 2014.02.17.

Hosszú évek óta szinte szomszédok, az aggasztó hírek hallatán most mindenkit nyugalomra int a régi barát. Koós János bizakodik, szerinte Bajor Imre rövidesen talpra áll.

Egyszerű vendégségnek indult, de hatalmas fordulatot hozott Bajor Imre éle­té­ben a Koós Jánosnál töltött látogatás. Az énekes fülei otthonába hívta meg a barátját, Bajor Imre pedig egyik pillanatról a másikra lecserélte a fővárost a Fejér megyei falura. Az apró, festői szépségű település alig nyolcvan kilométerre fekszik Budapesttôl, tíz kilométerre pedig a Balatontól. Autóval ide csak az jön, akinek dolga van itt. 

Koós huszonöt éve szinte minden nyarát Fülén tölti, egy ideje már úgy, hogy régi barátja a szomszédja. – Rengeteg szép emlékünk van, annak ellenére, hogy én általában a nyarakat töltöm lent, és nagyrészt a Balaton vizén – mondta a Borsnak Koós János. – Általában ő kutyát sétáltatott reggelente, utána ültünk össze beszélgetni, sztorizgatni. A helyiek hamar befogadtak minket, mondhatom: szeretnek. Nincsenek sokan, rengeteg ház „csak” nyaraló – magyarázta az énekes.

Koós most azt mondja, ő is olvassa a Bajor betegségéről szóló híreket, de nem aggódik barátjáért, telefonon beszélt is vele. – Ilyenkor, amikor az embernek baja van, hajlamosak a hírekben felnagyítani, eltúlozni. Beszéltem Imrével, de nem faggattam, mi a baj. Barátok között ez nem téma. Hiszem, hogy hamar meggyógyul. Minden embernél akadnak néha kisebb-nagyobb bajok, amiken felül kell kerekedni. Van amikor sikerül, de előfordul, hogy nem. Remélem, hogy Iminek sikerülni fog. Én hiszek benne. Meggyógyul! – magyarázta Koós.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714976413
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192009_auto_resized.jpg
life.hu

Visszatér Londonba Harry herceg: nyomós oka van a látogatásnak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714976413
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián