Csepregi Éva, a Neoton énekesnője a mai napig mentes a sztárallűröktől, megmaradt kedves, szerethető művésznek. Egy belvárosi étteremben találkoztunk. Kedvesen, mosolygósan fogadott.
Egyáltalán nem látszik önön, hogy belépett a hatodik X-be. Ahogy a férfiak mondanák: nagyon egyben van a megjelenése!
Lehet fiatal és idős valaki, a női-esség a lényeg. Igyekszem karban tartani a testem, rendszeresen tornázom, odafigyelek magamra. Próbálok a koromnak megfelelően öltözködni. Nem akarok a koromra sem rá, sem ellene játszani. Szeretem a vidámságot, a színeket, s igen, szeretem, amikor megdicsérnek. Otthon is igyekszem csilivili lenni, a melegítőim is jópofák. Talán akkor vagyok a legslamposabb, mikor kutyát sétáltatok.
A neten található életrajzában van egy nagy hézag. A Ki mit tud?-os időszaktól kezdődik.
Budapesten születtem. Az iskolában azt írták a naplóba, hogy munkás szülők gyermeke. A szüleim fizikai munkások voltak, nagyon sokat dolgoztak. Szerény körülmények között éltünk, enni volt mit, de a szükségleteink is elég szerények voltak. A szorgalmamat, elhivatottságomat aputól örököltem. Az érzékenységre viszont anyukám tanított.
Ő nagyon tehetséges énekes volt, de nem tudott vele mit kezdeni. Engem viszont terelgetett. Kórustag voltam, majd a gimnáziumban már fellépésekre jártunk. Hoffman Dönci bácsi volt az énektanárom. Ő ajánlott be számos helyre. Ha valaki kiesett egy csapatból, akkor helyettesítettem. Így énekeltem az Expressben, de például a kis Latabárral is.
Hamar belépett a pénzt keresők táborába. A szegénység évei után nem kezdte el azonnal szórni a pénzt?
Az első keresetemet, sok másikhoz hasonlóan, taxira költöttem. A haknik után mindig kiraktak valahol a belvárosban és onnan haza kellett menni. Próbáltam spórolni, hogy csak a villamosmegállóig taxiztam, és onnan gyalogoltam, de azok nem voltak vidám éjszakák. Egyébként a pénzzel soha nem tudtam bánni, ebben apámra ütöttem. Ő is elszaladt időnként a vásárláskor, ahogy én is. Tény, ma már ez jobban megy. Igyekszem nem túlköltekezni, gondolni a jövőre.
Az áttörés éve volt 1972. Megalakult a Kócbabák nevű együttes, Fábián Évával és Pál Évával. A karrierjük beindult, összeállt a Neoton Família. Fürödtek a népszerűségben, de a pletykák szerint a féltékenységi viták mérgezték kapcsolatukat.
Ez korántsem így volt. Egyébként az elején még nem ez volt a felállás. 1972-ben a Ki mit tud?-ra hozott össze minket Dönci bácsi. Babits Marcella volt a harmadik lány, de ő később külföldre szerződött. Helyette érkezett Pál Éva. Rengeteg zenekarban cserélődnek a tagok, változnak az idők és mi magunk is. Van, aki könnyebben bírja a kiképzést és van, aki nem. 1980-ban távozott az egyik dobosunk és Fábián Éva. Ők közös megegyezéssel mentek el. Pál Éva később távozott.
Egy interjújában ő maga is nagyon önkritikusan beszélt a betegségéről. Labilis volt, nem lehetett rá számítani. Pánikbetegség,
hipochondria. Egy csapatban együtt kell dolgozni, be van osztva minden idő és így nagyon nehéz. Komolyan azt gondolják, hogy holmi női szeszélyből megfúrom a kolléganőimet, és velem ért egyet a zenekar többi tagja és a kiadó?!
Nekem ez a történet olyan, mintha a hátamon ülne egy lidérc, ami nyomasztó érzés és addig nem is akarok meghalni, amíg nem tisztázzuk ezeket a viszonyokat.
Nem ekkor került utoljára célkeresztbe. Nem titok, hogy szerelmi viszonyt ápolt a zenekar menedzserével. Erdős Péter közel harminc évvel volt önnél idősebb, ötször nősült és igen befolyásos férfi volt.
Akik nem ismerték őt eléggé, és akik rólam is csak a látszat alapján alkottak véleményt, hajlamosak voltak a kapcsolatunkat szimpla érdekszövetségnek tekinteni. Elvarázsolt a személyisége. Egy nagyon tehetséges, okos ember volt, ráadásul sziporkázóan szellemes. A szerelem és az együvé tartozás nagyon nagy mozgatóerő, így a zenekar is robogott, mint a gőzhenger.
Gyakorlatilag ő épített fel bennünket, vitathatatlan érdemei voltak. Minden érdekelte, ami velem volt kapcsolatban. Éjszakába nyúló beszélgetéseink a szakmáról, a vágyaimról, a jövőmről szóltak. Péter számára a szerelem mindig a hozzá tartozó nő menedzselését is jelentette. Boldog voltam, és feltétel nélkül elfogadtam a döntéseit.
Talán azért kapott szárnyra sok pletyka, mert meglehetősen szokatlan volt, hogy egy férfi szerelme jól kijöjjön az exekkel. Sőt! Egy fedél alatt is éljenek!
Nem éltünk egy fedél alatt! Különös, szokatlan világba csöppentem mellette. Ő ugyanis a válásai után is szoros barátságban maradt volt élettársaival. Első feleségéhez minden vasárnap feljártak ebédelni aktuális párjával együtt. Amikor mi megismerkedtünk, Pannival élt együtt, de ekkor már inkább barát státusban. Pannival igaz barátok lettünk, az ízlésemet, a ruhatáramat próbálta formálni. Sokat voltunk együtt. Péter 1990-ben halt meg. Pannival a mai napig jóban vagyunk. Ha úgy adódik, a születésnapokon vagy éppen karácsonykor összejövünk.
Az élet ment tovább. Családot alapított Bob Heatlie skót zenésszel és 1992-ben megszületett kisfiuk, Dávid.
Ő a legsikeresebb nagylemezem. Bobbal barátságból szelídült szerelemmé a kapcsolatunk. Elkezdtünk együtt dolgozni, sokat beszélgettünk, de nem tudtuk összehangolni az életünket. Februárban például Magyarországon lesz. Nagyon szeretik egymást Dáviddal, ők teljesen egyformák. Természetben és humorban egyaránt.
Dávid az együttes dobosa. Egy huszonkettő éves fiú már vágyik az önállóságra. Így hogy tudja élni a fiatalok szülői felügyelettől mentes életét?
Jól kezeljük ezt a helyzetet. A koncerteken például Évának szólít. Ilyenkor nem is szoktam rászólni. Éli a maga életét, a fiúkkal öltözik, bulizik. A barátnője gyakran velünk van. Nem szabad rátelepedni. Időnként lenne kedvem beleszólni a karrierjébe, de nem teszem. Van egy saját együttese is. Ő egyedül akar nyüzsögni, és ezt megértem.
Térjünk vissza a zenére. Nemcsak itthon, de külföldön is hihetetlen népszerűségre tettek szert a Neotonnal, melynek időközben a neve többször is változott.
Klassz dolgokat értünk el együtt. Más itthon megfelelni és más külföldön. Nyelvet kellett tanulnunk. Nagy dolgokról álmodtunk. Szerződést kötöttünk a spanyolokkal és a japánokkal is. Csak 1980-ban ötször voltunk Spanyolországban és Kubába is eljutottunk. Fürödtünk a népszerűségben. A Don Qiujote lett a legjobban fogyó külföldi kislemez. Ez sok változást hozott. Már a külföldiek mondták meg mit csináljunk, hogy öltözzünk, ki énekeljen szólót és így tovább, aztán egyre sikeresebbek lettünk itthon is.
Óvatos becslés szerint is eléri a négyszázat a dalaik száma. Van kedvence, vagy épp olyan, amit a közönség imád, de ön már kevésbé?
A Nyár van című slágert mindig várom, hogy elénekelhessem, ahogy a Santa Mariát is. A Zsebkendőt viszont nem szeretem. A múltkor is egy fellépésen elkezdték lengetni a zsebkendőket, mondtam is magamnak, na itt ezt el kell énekelni.
Talán illetlen a kérdés, de mégis felteszem. Nem gondolt még a nyugdíjba vonulásra? Egy előadóművész mégiscsak a hangjából él, ami múlandó. Meddig lehet valaki hiteles a színpadon?
Nem tudom. 1998-ban azt mondtam a menedzseremnek, hogy öt évre kalkuláljon velem. Azóta mindig hároméves intervallumokra tervezek. Sok kollégám van, akik megesküdtek, hogy időben abbahagyják az éneklést. Nem tették. A nevük csillog, de már nem tudják azokat az elvárásokat hozni, mint annak előtte.
Én is érzem a hangomon változást és nagyon sokat kell dolgoznom, hogy minőségében megőrizzem. Szeretek színpadon lenni és amíg úgy érzem, a közönség akar minket, addig munkál bennem a bizonyítási vágy. Nem tudom, ki fogja nekem megmonda-
ni, hogy „most kéne abbahagyni…”
