Azért mert meghízott, nem tartja magát más embernek Molnár Anikó, mint az álomméretekkel rendelkező szupermodellek.
Az egykori valóságshow-hős Hajdú Péternek a Frizbi felvételén beszélt jelenlegi munkáiról, a plus size modellkedésről és az állatvédelemről, amikor pedig a műsorvezető megkérdezte tőle, hogy vállalna-e még egy vetkőzést, gondolkodás nélkül mondott igen.
– Az ország a ValóVilágban ismert meg, ahol meztelenül tusoltam, majd háromszor is szerepeltem a magazinban, álszent dolog volna tőlem, ha azt mondanám, holnaptól nem vetkőzök. Megkeresés még nem érkezett, de ha lenne, igent mondanék – erősítette meg a Borsnak is Anikó, aki tökéletesen elégedett mostani alakjával.
– A modelleknek általában minden centi fontos, én mégsem tudom, milyenek a méreteim, mert nem is érdekel különösebben. Rájöttem ugyanis, hogy nem ez a fontos. Ha a Playboy vállalná, hogy a nem tökéletes test is lehet szép és kívánatos, örömmel vennék részt a fotózásban - folytatta Anikó.
A Playboyban háromszor is levetkőzött, ez a kép 2008-ban készült
A Bors megkereste a Playboy főszerkesztőjét, de Pantl Péter nem akart nyilatkozni a témával kapcsolatban. Ezt Anikó valószínűleg nem is bánja, mert neki már csak a párja fontos. – Szerencsére Norbinak én vagyok a tökéletes nő, és megőrül az alakomért – mondta mosolyogva a plus size modell.
Ám nem csak Norbi van oda Anikó formás idomaiért, a 37 éves nő a Facebookon is rendszeresen kap üzeneteket ismeretlen férfiaktól. – Sok ajánlatot kapok, vannak közöttük kedves és hízelgő üzenetek, de meglehetősen furcsák is. Egy férfi például azt kérte tőlem, hogy küldjek neki képet a talpamról, mert arra izgul.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.