Kilenc évvel ezelőtt egy törökszentmiklósi cigánytelepről indult el szerencsét próbálni, és ahogy az a magyar népmesékben szerepel: kiállta a próbákat, az álmai pedig valóra váltak. Caramel megnyerte a Megasztár második szériáját, és azóta szárnyal.
Idén másodszor adhat koncertet a Papp László Budapest Sportarénában. A tavalyihoz képest miben tud megújulni?
Egy szóval: póbálunk sokkal profibbak lenni. A tavalyiban is rengeteg munkánk volt, de sokat tanultunk belőle. Szeretném, ha nem lennének úgymond üresjáratok, azon gondolkozunk, mitől lesz élvezhetőbb mind hangzásban, mind pedig látványban. Idén is lesz egy ötvenfős szimfonikus zenekar és egy százfős kórus.
Lassan tíz év telt a Megasztár óta, és nagy sikereket ért el. Vannak még célok, motiváció?
Nem szeretek azon filozofálni, hogy hol tartok most, hova szeretnék eljutni, csak szeretném ezt az egészet a tudásomhoz és
a lehetőségeimhez mérten a legjobban csinálni, és átadni azokat a gondolatokat, amelyek engem foglalkoztatnak. Hogy öt év múlva ez milyen formában lesz, azt nem tudom. A célkitűzésem az, hogy egyre jobb és profibb legyek abban, amit csinálok. Egyre jobb előadó legyek, egyre jobb dalokat tudjak írni.
Mindig élt önben ez az elhivatottság, sosem fogyott el az erő a feljebb jutáshoz?
Mindig éreztem magamban az erőt, tudtam, hogy nekem ezzel kell foglalkoznom, zenélnem kell. Nem a tehetségről beszélek, hanem az akaraterőről. Persze, amikor a gyárban dolgoztam a gépsoron, voltak olyan napok, hogy úgy éreztem, fel kell adnom. Ez szerencsére mindig elmúlt, és szerintem azóta ebből sokat tanultam. Tudom, milyen kétkezi munkával megdolgozni a pénzért és a sikerekért.
Mennyire volt küzdelmes ez az időszak?
Voltak kenyérgondjaink, de nem panaszkodom. Én egy törökszentmiklósi cigánytelepen nőttem fel, ezen nincs mit szépíteni, de nem is akarok. Ott csak földutak vannak, a házak ablakán nincs üveg, a miénkben döngölt padló volt és egy ideig még fürdőszobánk sem volt. Anyuék mindig igyekeztek kicsinosítani, felújítani. Én emlékszem erre az időre, és nem is akarom elfelejteni, mert a részem, ott van a sejtjeimben.
Mikor járt ott utoljára?
Most sűrűbben haza tudok menni, mint évekkel ezelőtt.
Az édesanyja még ott él?
Anyukám már elköltözött onnan, de én szeretek ott lenni és körbejárni a telepet. Teljesen mindegy, ki honnan jött, én a cigányputriból, és ez is a kultúrám része. Fontos, hogy az ember tisztelje a gyökereit.
Sosem beszélt még a családjáról. Édesanyjával milyen a kapcsolata?
Azért válaszolok erre nehezen, mert nekünk az teljesen természetes, hogy jó a kapcsolatunk. Nagyon jó baráti viszonyban vagyunk, mindennap beszélünk, de a nővéremmel is. Próbálunk minél sűrűbben találkozni, erre sajnos nem nyílik annyi lehetőség, amennyit szeretnénk, de amikor együtt vagyunk, azt az időt kihasználjuk.
A gyerekkori körülmények ellenére sem merült fel soha más életút? Olyan, ami könnyebben járható, mint a zenei pálya?
Nem. Mindig ez volt az álmom, és emellett konokul kitartottam, a zene volt mindig is az életem mozgatórugója. Amikor az üveggyárban voltam vagy a kőműves mellett segédmunkásként, akkor is azon gondolkodtam, hogyan kerülhetnék közelebb a zenéhez. Hálás vagyok a sorsnak, hogy így alakult az életem és azt csinálhatom, amibe szerelmes vagyok.
És szerelem is van az életében, ami inspirálja, de nagyon keveset nyilatkozik róla.
Nem akarunk bujkálni, de odafigyelünk arra, hogy ne a kirakatban éljük a magánéletünket. Nagyon jól érezzük magunkat a hétköznapokban, és szeretjük egymást. Korábban beleestem abba a hibába, hogy világgá akartam kürtölni a boldogságomat. Ez persze most is így van, de próbálom jobban óvni a kettőnk kapcsolatát. Nem szeretnénk celeb párként kommunikálni a kapcsolatunkat, mert az szerintem nem elegáns. A közönségemet és azokat az embereket, akik szeretnek és szívesen hallanak a magánéletemről is, nem szeretném kizárni teljesen.
Korábban már egy pár voltak. Hogy kerültek újra egymás mellé?
Elkezdtünk hiányozni egymásnak, és szerencsére az élet úgy alakította a dolgokat, hogy most újra boldogok lehetünk. Eltelt néhány év, mióta megismerkedtünk, és most már felvettük egymás ritmusát, érezzük a másik határait. Amin fél évvel ezelőtt mondjuk összevesztünk volna, arra ma már csak legyintünk. Jobban kiismertük egymás természetét, tudjuk, hogyan bánjunk a másikkal, én pedig élvezem a folyamatot, hogy látom, miként alakul és fejlődik a kapcsolatunk.
Honnan ered ez az érdeklődés a keleti kultúra iránt?
Az első kapcsolódásom az volt, hogy hallottam egy ázsiai dalt és olyat éreztem, amit előtte csak egy magyar vagy cigány népdalnál. Egyszer jártam Thaiföldön, és azt tapasztaltam, hogy ott minden olyan magától értetődő, természetes, egészséges, és ez nekem nagyon szimpatikus. Sz. B.
