Hányinger, magas pulzus, erős szívdobogás, eldugult orr és reflux. Ketten együtt ilyen tüneteket produkál Bajor Imre és Csonka András egy-egy fellépés elôtt.
Nagy nevű színészeket vettünk rá arra, hogy valljanak a függöny felgördülése előtti pillanataikról. Csonka Andrást és Bajor Imrét a Verebes István rendezte Én, Te, Őt című komédiával kapcsolatban faggattuk.
– Kényszeres vagyok – kezdi Csonka Pici, aki, ha fellépni megy – kis túlzással – túlélő csomagot visz magával. – Minden fellépésemre viszek orrspray-t, mert eldugul, ha izgulok. Aztán gyógyszer is van nálam, mert ha ideges vagyok, kijön a refluxom, és ilyen esetekben berekedek. A szövegkönyv is nálam van, ez már babona, szeretem átolvasni. Arról nem is beszélve, hogy a koreográfiám is „lejárom”.
András lapunknak azt is elmondta, hogy nem szeret az öltözőjén osztozkodni. – A Karinthy Színház kicsi, így erre ennél a darabnál esélyem sincs, pedig szeretem hangosan mondani a szövegemet – avatta be a kulisszatitkokba a Bors olvasóit. – Az sem ritka, hogy az utcán mondom hangosan, biztos vagyok benne, hogy sokan néztek már bolondnak – nevetett a színész.
Lapunk munkatársa hasonló lelki állapotban találta Bajor Imrét is. Hiába a több évtizedes rutin, hét óra előtt ő is komoly rosszullétekkel küszködik. – Nem szeretném kifejteni, de sűrűn látogatom a mellékhelyiséget ilyenkor. Azt gondolom, hogy aki nyugodt, az nem is színész. Tapasztalatból mondom, hogy ha este fél hétkor megvizsgálna minket egy orvos, olyan rosszak lennének az eredményeink, hogy el sem hinnék, hogy még élünk.
– A vérnyomásom az egekben, a pulzusom kétszázon. Az idő előrehaladtával egyre nagyobb lesz rajtunk a felelősség, a vállunkon visszük az előadást. A színpadon nem lehet rontani, ez nem filmjelenet, amit újra játszhatunk. Az idegesség egyébként addig tart, amíg el nem kezdődik a taps. Ha megkérdezné valaki, hogy ha ennyi idegeskedéssel jár ez az egész, mégis miért csináljuk. Hát ezért! A közönségért.
