Pelenkában rohangált a Barátok közt sztárja Pesten

videoklip
PUBLIKÁLÁS: 2013. június 06. 11:45
A vietnami származású fiú maga sem gondolta volna, hogy a ­video­klipjének köszönheti majd országos hírnevét. A Barátok közt csapott le rá.
GYLF

A közelmúltban bukkant fel a Mátyás király téren, és már ránézésre is más, mint a többiek. A Barátok közt Bokros Lindája vele akarta féltékennyé tenni kedvesét, ám időközben közel is került Csenghez.

A szerepet megformáló Lee Henrik huszonnégy éven keresztül kutatta az útját. A sikert egy videoklip hozta meg számára, amelyben tavaly Budapesten szaladt keresztül.

– Tizenhat éves korom óta utcazenészként próbáltam boldogulni, Londonban, Amszterdamban, de Budapesten is – mondta a Borsnak. – Nem titok, szerettem volna, ha elismerik a művészetem: zenélek, festek, sokoldalúnak tartom magam.

A nagy áttörést a Piaci sárkány című klipem hozta meg. Meglátták a Barátok közt készítői, és behívtak egy meghallgatásra, és megfeleltem. Paródiának szántam a számot, azokat az előítéleteket dolgoztuk fel benne, amelyek az ázsiaiakkal szemben élnek – magyarázta Henrik.

A terv sikerült: a klipben a fiatalember az egyik piacon olcsó, ázsiai termékek között, olcsó melegítőben kínai kaját, cipőt, körömlakkot „reklámoz­va” rappel szülőföldjéről és az ázsiaiakról. Ám több alkalommal csak egyetlen pelenkában látható, amint a Belvárosban rohangál.

– A szumósokra akartam utalni, tudom, nem jól sikerült. Az RTL Klubban azonban szerencsére nem sokan tudnak erről, szóval egyelőre nem cikiztek
miatta – mondta a színészpalánta, aki hozzáteszi, a sorozatbeli szerepe mellett továbbra is zenél. – Nemcsak parodizálok, komolyan is rappelek és festek. Szerencsére ma már azt csinálom, amit mindig szerettem vol­na, és meg is élek belőle – mosolygott.
 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.