A média által nyilvánosság elé tárt magánéletének, a szcientológia egyházat támogató tevékenységének, valamint a pszichiátriát illető kritikáinak köszönhetően az utóbbi időben inkább negatív hírekben tűnik fel, mégis világszerte elismert filmcsillag maradt. Az interjúktól nem irtózik, az a hír járja, hogy aki vele akar beszélgetni, annak meg kell ismerkednie Los Angelesben az egyháza tanaival. A belgrádi Vecsernye Novoszti újságírója most eljutott hozzá.
Ötven éven túl a férfiak jó része már kórokkal küzd, hullik a haja, magas a vérnyomása. Ön hogy érzi magát ebben a korban?
Őszintén szólva megünnepeltem ugyan, de tudomásul sem vettem, hogy tavaly az ötvenet töltöttem be. Dolgozom. Edzek, igyekszem rendesen aludni, ha valami nehezemre esik, az a hajtás, de ezen a pályán ez természetes.
Számos hasonló korú társa a plasztikai sebész segítségét kéri?
Á, én nem, és soha nem is fogom. Ha öregszem, hát öregedjek. A külsőn a beavatkozás lehet, hogy segít, de belül nem változtathatsz önmagadon.
Mit tud, amiről mondjuk húsz évvel ezelőtt fogalma se volt?
Nálam mindig ugyanazon értékek számítottak. Például a család és a gyerekek. S vallom ezt ma is, függetlenül attól, hogy Katie-vel elváltak útjaink. Most az anyám és a nővéreim lettek újra a legszűkebb családom, és persze a gyermekeim.Mindig is igyekeztem jó apa lenni, meg ugye férj is, de van az úgy, hogy ez nem jön össze.
És persze a munkamorál, a fegyelmezett elkötelezettség az iránt, amiből élsz, alapkövetelmény. Nyolcéves korom óta mindig dolgoztam, füvet nyírtam, gereblyéztem, papírt gyűjtöttem, húsvéti és a karácsonyi üdvözlőlapokat árultam, s közben megtanultam megbecsülni azt, amit megkaptam érte.
Színésztársai szerint Önnél profibb sztár nincs Hollywoodban. Ez is a dolgos gyermekkor hozadéka?
Nem hinném, bár lehet benne valami. Az igazság az, hogy Hollywoodban csak egyvalami nehezebb, mint csúcsra érni: ott is maradni. Középszerű nem lehetsz, mert eltaposnak. Aki elengedi magát, annak a film világában vége van. Ennyi.
Köztudott, hogy apa nélkül nőtt fel. Nem hiányzott?
Amíg együtt élt anyámmal, ő dolgozott, méghozzá rengeteget, aztán elváltak. Nem volt egy nagy konfliktus közöttük, és én nem is neheztelek rá, amiért otthagyott minket. Oké, ez történt, ezt kell szeretni – vallom. És az is meggyőződésem, hogy apám szeretett volna ugyan törődni velünk, csak hát nem jött össze.
Most Suri lánya is elvált szülők gyermeke lett, nem félti?
Nem. Édesanyja és én is imádjuk őt, s ezt éreztetjük is vele. Szerintem boldog gyermekként nő fel kettévált családban is.
Lovagol, kerékpározik, gyors autókat vezet, motorozik, repül, melyik a kedvence?
Mindennek megvan a maga szépsége, de repülni egyedülállóan csodás dolog.
Mint például a Top Gun hadnagya tette?
Annyira jól azért nem tudnék, de tény, hogy mindig is akartam repülni, csak soha nem volt időm rendesen megtanulni.
A szcientológia az életében magánügy?
Abszolút semmi okom rá, hogy ne beszéljek a hitemről. De ennél sokkal többet teszek. Olyan világban élünk, ahol az emberiség elleni bűntettek annyira elképesztők, hogy a legtöbb ember az iszony és a kétségbeesés martaléka lesz. Én ezekkel a dolgokkal törődöm. Ha erről beszélek, akkor az emberek azt mondják, kerüli a kérdést, ha viszont magáról a vallásról szólok, akkor az van, hát igen, „Ő most téríteni akar!” Így nincs sok értelme a vallásomról beszélgetni.
És a válásról a feleségétől?
Arról meg ugyan mit mondhatnék még? Az életünk nyitott könyv volt együtt, és az maradt külön élve is. Nagyjából mindenről írtak már, titkaink jószerivel nincsenek. A hálószobába azért hadd ne engedjek be riportereket!
Annak idején egy pszichiátriáról tett sértő megjegyzése kiverte a biztosítékot. Még ma is úgy gondolja, hogy haszontalan tudomány?
Soha nem értettem egyet a pszichiátriával, soha. Mielőtt szcientológus lettem, már akkor sem helyeseltem. Amikor pedig elkezdtem pszichológiatörténetet tanulni, megértettem, miért nem hittem benne. Azt üzeni az embereknek, hogyan kell élni az életüket – mire fel, milyen jogon?
