Bódi László Cipő emlékére Csendes napot szervezett 2013. március 14-én a kisvárdai gimnázium. Az iskola igazgatója szerint Cipő a zeneszerzés miatt mondott nemet a transzplantációra.
Fekete zászló lobog a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium homlokzatán. Ennek az intézménynek volt a tanulója Bódi László Cipő 1979 és 1983 között. A hideg, szeles, esős idő ellenére diákok, tanárok, ismerősök és ismeretlenek rótták le kegyeletüket csütörtökön az iskola előtt felállított emlékoszlopnál. A Bors munkatársa is ellátogatott az emlékhelyhez, a gimnázium igazgatója, Bíró Gábor pedig mesélt a tragikusan korán elhunyt zenészről.
– Tudatosan nem szerveztünk központi megemlékezést, mert ismerve Cipőt, tudjuk, hogy minden külsőséget elutasított. Számára nem a díjak és
a kitüntetések számítottak, csakis a zene – mondta megrendülten az igazgató, aki jó kapcsolatot ápolt a Republic énekesével, hiszen az öregdiák minden meghívásnak eleget tett, amely egykori iskolájától érkezett.
– Cipő filozofikus alkat volt. Az érdekelte, hogy miért vagyunk a világon. Állandó alkotási vágya egy idő után felemésztette a lelkét. Folyton attól rettegett, hogy egyszer kifogy az ihletből. Cipő felélte a tartalékait, de nem különösebben ragaszkodott az élethez. Makacs volt és öntörvényű.
A saját szemlélete szerint élt, így ha számára ennyi időt adott a sors, akkor abba belenyugodott – mondta teljes meggyőződéssel Bíró Gábor. Az igazgató szerint akik ismerték a zenészt, azon sem csodálkoztak, hogy visszautasította a szívátültetést.
– Egyrészről nem szeretett volna más ember szívével tovább élni, de biztos vagyok benne, hogy döntésében szerepet játszott az is, hogy a műtét után számos kockázat merülhetett volna fel, ráadásul legalább két évig nem lett volna képes alkotni, hiszen steril környezetben lábadozott volna. Mit mondhatnék: ő ilyen volt, ha egyszer valamit a fejébe vett... – harapta el szomorúan a mondat végét az igazgató.
Imádta az üres iskolát
Cipő iskoláskorában is csak a zenének élt, és sok időt töltött az intézményben tanítás után is. Hétvégente nyitva hagytak neki egy termet, ahová bejárhatott gyakorolni. A szülei nagyon szerették, ő mégis az elhagyott iskolában, a saját gondolataival érezte jól magát –mesélte a Borsnak Kovács Ubul Gábor, aki Cipő legelső zenésztársa volt.
