Celeb

Üvegszemét a bíró tenyerébe tette Peter Falk

Létrehozva: 2013.02.27.

Bűntények megoldásában verhetetlenek, sorra dugják rács mögé a bűnözőket. A képernyőn kemények, de milyenek a való életben? E heti sorozatunkban a leghíresebb tévés nyomozókat mutatja be.

Gondolták volna, hogy Peter Falk jellegzetes, ravasz tekintetét egy súlyos műtétnek köszönheti? Vagy hogy az egyik lánya magánnyomozó a való életben? Ugye, hogy nem? A két Oscar-díjra jelölt színész élete izgalmasabb volt, mint egy hosszú krimisorozat.

Peter Michael Falk 1927. szeptember 16-án született New Yorkban, a szülei Oroszországból költöztek az Egyesült Államokba. Akárcsak a legtöbb bevándorlónak, neki is színes a családfája, felmenői lengyel, cseh, orosz és magyar származásúak voltak. Peter dédapja, Falk Miksa egyébként a XIX. századi Magyarország ismert politikusa volt, akit a

Magyar Tudományos Akadémia is felvett tagnak, később pedig a Pester Lloyd főszerkesztőjeként dolgozott. Budapest V. kerületében utcát neveztek el az 1908-ban elhunyt férfiról.  A színész csak hallomásból ismerte dédapját, de kamaszkorában miatta kacérkodott az újságírással.  

Peter mindössze hároméves volt, amikor egy rosszindulatú daganat miatt kioperálták a jobb szemét, és kivehető üvegszemet kapott, amiből kamaszkorától kezdve folyamatosan viccet csinált. – Gimnazistaként sokat baseballoztam, és amikor egyszer kiállítottak valami mondvacsinált szabálytalanságért, kivettem az üvegszemem, a játékvezető kezébe nyomtam, és közöltem vele, hogy neked nagyobb szükséged van rá, mint nekem – emlékezett vissza a színész egy interjúban, és azt is elmesélte, hogy karrierje kezdetén egy producer közölte vele: enynyi pénzért kerítek egy két szemű színészt.

Falk egyébként nem színésznek készült. Politológiát tanult, majd közigazgatásból diplomázott. Dolgozott gazdasági elemzőként, és szakács is volt az USA kereskedelmi flottájánál, majd megpályázott egy állást a CIA-nál, de oda nem vették fel. Színészkedni egy apró teátrumban kezdett, és hamar kiforrta magát. A hatvanas évek elején már olyan szupersztárokkal játszott, mint Frank Sinatra, a Columbo szerepét pedig 1968-ban osztották rá. – Imádtam ezt a nyomozót, hogy zavarba jött, amikor dicsérték, és megpróbálta terelni a szót valami poénnal.

A sorozat első részét egyébként a pályakezdő Steven Spielberg rendezte, és 1971-ben került képernyőre. Falk öt Emmy-díjat nyert a szereppel, a Columbót 2003-ig forgatták – bár a nyolcvanas években hosszabb szünetet tartottak.

A színész furcsa külseje ellenére a nők bálványa lett, kétszer nősült. Első feleségével adoptáltak két gyermeket, Catherine ma magánnyomozóként dolgozik. Falk 1976-ban vált el, és egy kolléganőjét vette el egy évvel később. Danese szerint nem sok közös tulajdonságuk volt, leszámítva, hogy mindkettejük kedvenc színe a kék volt.

Az asszony kitartott mellette utolsó éveiben is, amikor a színész már súlyos beteg volt. Falk 2011. június 23-án hunyt el Beverly Hills-i otthonában, előtte hat évig Alzheimer-kórban szenvedett.

(Folytatjuk) 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193040_auto_resized.jpg
origo.hu

Itt vannak az első képek az érettségiző diákokról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27822_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Borzalmas képeken a háború pusztításai - itt vannak a legújabb fotók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189898_auto_resized.png
metropol.hu

Rémisztő alakot fotóztak a Nap felszínén az európai űrszondák

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27823_resized.jpg?avcount=1715005513
origo.hu

Szívszorító posztban üzent Vajna Tímea

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192924_auto_resized.jpg
travelo.hu

A Yellowstone Nemzeti Park egyik forrásba esett egy férfi, esélye sem volt a túlélésre

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715005513
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715005513
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek