A napokban mozikba került Hitchcock című film ugyan nem ad mélylélektani elemzést arról, miként vált Alfred Hitchcock a thriller első királyává, ám bemutatja, milyen fontos szerepe is volt a filmrendező sikereiben Alma Reville-nek.
1899. augusztus 13-án London Leytonstone nevű városrészében a Hitchcock család újabb jövevénnyel bővült. Az ír származású katolikus édesanya ekkor adott életet egy kisfiúnak, akit Alfrednak neveztek el. Egy nappal később, innen 217 kilométernyire, Nottinghamshire-ben megszületett Matthew Edward és Lucy Reville máso- dik lánygyermeke, Alma Reville.
A két család nem ismerte egymást. Alfred gyermekkoráról többet tudunk. Ha rossz fát tett a tűzre, apja leküldte a közeli rendőri őrszobára, nézze csak meg, mi vár a megtévedt fiúkra, és mamája is meglehetősen keményen bánt vele, nem ő volt a kedvenc gyermeke. Sokak szerint Hitchcock a Pszichóban a főhős rideg édesanyját – kicsit tudatosan, de még inkább tudat alatt – saját anyjáról mintázta.
Ezzel szemben Almát békebeli, szeretetteljes hangulat vette körül a vidéki házban. A kislány cserfes volt, izgő-mozgó, így nem csoda, hogy bakfisként táncosnő és színész akart lenni. „Anyám hosszú, sötét hajú lány volt, csillogó szemekkel” – emlékezik vissza édesanyjáról szóló könyvében Patricia Hitchcock. A mű címe is sokat mondó: „A nő az ember mögött”.
Alfred, miután a jezsuitáknál végzett, műszaki rajzoló lett, majd 1920-tól angol némafilmek feliratait rajzolta egy londoni stúdióban. Itt lett hamarosan rendezőasszisztens, itt ismerte meg a filmkészítés kulisszatitkait.
Alma Reville nem lett színésznő, a filmbe azonban beleszeretett, és a húszas évek elején a Famous Players-Lasky amerikai cég londoni irodájában kezdett el dolgozni. Kisebb-nagyobb kisegítő munkák után szerkesztőként és asszisztensként együtt munkálkodott a kor több elismert rendezőjével. Ő volt az első női vágó az angliai filmgyártásban. Nem sejthette, hogy a 20. század egyik legnagyobb rendezőjével is itt ismerkedik majd meg.
Pedig éppen ez történt. A szárnyait akkor bontogató Hitchcock és Alma Reville a stúdió falai között futott össze. Fontos hozzátennünk: az ifjú rendező a magánéletében rendkívül gátlásos és visszahúzódó volt, amiben a poroszos gyermekkori neveltetésen túl nyilván szerepet játszott az is, hogy alkata, megjelenése nem nevezhető éppen adoniszinak.
„Megismerkedésünkig Alfred soha egyetlen alkalommal sem nézett igazán a pohár fenekére, nem járt el a többiekkel bulizni” – emlékezett vissza később azokra az időkre felesége. Ám a munkaszenvedély – amely mindvégig közös jellemzőjük volt –, a filmek imádata és persze a személyes szimpátia éppen elég volt ahhoz, hogy Alma szerelemre lobbanjon az ifjú, ám szakmailag és anyagilag egyre erősödő Alfred iránt.
1925-ben találkoznak először, egy évre rá megtartották az esküvőt, és 1928-ban megszületett Patrícia, az egyetlen gyermekük. A házaspári kötelék náluk egyet jelentett a lehető legszorosabb munkakapcsolattal. Az asszony forgatókönyvíróként, szerkesztőként, és legfőképpen – a kritikus helyzetekben is – tanácsadóként egyaránt részt vett a filmek létrehozásában.
A civil életükbe Patrícia lányuk könyvéből nyerhetünk bepillantást. Eszerint „házunk gyakorta leginkább egy filmstúdióhoz hasonlított. Világítótestek lógtak innen-onnan, miközben szüleim az éppen aktuális film legjobb beállításait keresték. Anyám a főzés művésze volt, míg apám, ha ki akart kapcsolódni, olykor beállt takarítani”.
A Pszicho (1960) elkészítése során Hitchcock abszolút befutott sztárnak számított már, ám a forgatókönyv láttán senki sem hitt a filmben. A Hitchcock házaspárt kivéve. Alma Reville beleegyezett abba, hogy a finanszírozás a saját kasszájukból történjen, miközben jelzálog is került a házukra. Bukás esetén elveszíthették volna mindenüket. Nem így lett. A Pszicho a Mester valaha volt legsikeresebb filmje lett.
Alma és Alfred a házasságban mindvégig kitartottak egymás mellett. A feleség egy nappal később született, és bő két évvel férje halála után (1982 júliusában) távozott az élők sorából.
