Németh Kristóf: hiányzik egy társ

Mit jelent önnek az a tizenhárom év, amelyet a sorozatban töltött?

- Azt mondhatom, hogy szinte minden, ami a felnőtt életemben meghatározó, ebben az időszakban történt. Édesapám halála, a kisfiam születése, első lakásom megvásárlása és eladása, kineveztek Gödöllőn kulturális vezetőnek, megszűnéséig játszottam a Budapesti Kamaraszínházban, megnősültem, elváltam. Nagyon sok jó és nagyon sok fájdalmas dolog. Nem beszélve arról, hogy bizonyos szempontból a Barátok köztben új családra leltem, hiszen lényegesen több időt töltöttünk együtt, mint a saját szeretteinkkel. Ezekben az években lettem, csak úgy, mint a sorozat többi tagja, az ország egyik kedvence, ezt minden túlzás és nagyképűség nélkül mondom, hiszen a legsikeresebb televíziós műsorban dolgozhattam.

Bár nem beszélhet róla, de talán annyit elmondhat, elégedett-e azzal, hogyan ér véget Kertész Géza története a Barátok köztben?

- Ebben a műfajban az a jellemző, hogy ha valaki elkövet egy súlyos bűnt, akkor a játékszabályok szerint el kell nyernie méltó büntetését. Kertész Géza drogokkal kezdett kereskedni, amely súlyos vétség, s ezért meg kell bűnhődnie.

Mennyire égett önre ez a szerep?

- Természetes, hogy nagyon sokan elsősorban Kertész Gézát látják bennem, de nem gondolom, hogy jobban rám égett volna, mint annak idején a Szomszédokban vagy a Csinibabában játszott karakterem. Amióta befejeztem a forgatást ezzel a kitűnő csapattal, azóta egészen új szerepet kaptam az életemben.

A fővárosi Játékszínben egyszerre igazgató és producer. Milyen kihívásokkal szembesül?

- Túl azon, hogy egy összességében közel hatvan-nyolcvan embernek munkát adó cég irányítását végzem, az elsődleges cél olyan produkciókat színpadra állítani, amelyek vonzzák a közönséget. Megmentettünk egy színházat, a legfontosabb kihívásunk pedig az, hogy sikeresek legyünk. Ebben nem hibázhatunk.

Lecsillapodtak már a színház körüli indulatok?

- Azt látom, hogy az ellenünk irányuló indulatok – amelyeket egy rendkívül szűk kör gerjeszt – nem csillapodtak le. Azért az mégiscsak meglepő, hogy bár csak három hete miénk a színház, már másodszorra kíséreltek meg betörni. Valamint a sajtóban vannak olyan elfogult orgánumok, amelyek napi rendszerességgel támadnak minket. Elegáns úriemberekként megbocsátóak vagyunk, de páran túllépték a végső határt, így kénytelenek vagyunk jogi útra terelni ezeket az ügyeket. Ám nem ez köti le az időnket – őrült nagy hittel és lelkesedéssel foglalkozunk azzal, hogy minél jobb színházat csináljunk.

A sok munka mellett van elég ideje a szeretteire és magára?

- Rettenetesen sokat dolgoztam világéletemben, ugyanúgy, ahogy bármely másik anyuka vagy apuka, aki felelősséget érez a családjáért. Édesanyámat és a kisfiamat is én tartom el, emellett szeretném még eltartani azt a hatvan-nyolcvan kollégámat, akikkel együtt dolgozom. Ilyen beállítottságú pali vagyok, az hajt, ha dolgozhatom, ez visz tovább. Akkor a szerelem se nagyon férhet bele az életébe. Ez legkevésbé sem idő kérdése, hiszen az elmúlt tizenöt évet is ilyen feszített tempóban éltem, s belefért néhány kapcsolat, illetve egy házasság. A szerelem elkerült az elmúlt néhány évben, mióta elváltam. Mondhatom, hogy hiányzik az életemből egy társ. Nagyon sokáig be voltam zárkózva, de ezen már túlléptem, és nagyjából helyre tettük a volt feleségemmel a dolgainkat. Nyilván a kisfiamnak is jobb lenne, ha nem lenne magányos az apukája, de a szerelem nem irányítható.

Van még visszaút egymáshoz a volt feleségével?

- Semmire nem mondom, hogy kizárt, de ha reálisan ítélem meg ezt a kérdést, akkor ennek a valószínűsége nulla.