Még meg sem jelent Stohl András könyve, de néhány kiragadott részlet máris felkorbácsolta a kedélyeket. Legtöbben botránykönyvként emlegetik Szalai Vivien Magyar börtönpokol című írását, de a színész a szerda este tartott könyvbemutatón többször hangsúlyozta, nem érzi botrányosnak a naplót. Hozzátette: minden leírt szóért vállalja a felelősséget.
– Látva, hogy milyen hullámokat kelt, utólag megkérdőjelezem, hogy jó döntés volt-e. Azt egyáltalán nem bánom, hogy megírtam ezt a könyvet, de ami ezzel jár és fog járni, kevésbé kedvelem – nyilatkozta a Borsnak András.
Arra a kérdésre, hogy a börtönben töltött öt hónap alatt megváltozott-e, nem tudott egyértelmű választ adni. Úgy véli, hogy alapjaiban nem képes megváltozni, s bár visszavesz a tempóból, a jövőben is a pillanatnak fog élni.
Az életét azonban merőben átformálta, hogy egy ideig nem vadászhat és volán mögé sem ülhet, illetve jelentősen kisebb keresetből kell eltartania családját. Sokan úgy gondolhatják, hogy a most megjelent könyv bevétele bőségesen kárpótolja majd a kellemetlenségekért.
– Egy fillért sem kaptam a könyvért – jelentette ki a Bors kérdésére a színész. Mást nem is mondhatott, mert január 1-jén hatályba lépett a polgári törvénykönyv módosítása, amely kimondja: a jogerős szabadságvesztést töltő elítélt ha a médiának nyilatkozik, vagy egyéb szerzői jog alá tartozó tevékenységet végez, akkor az arra vonatkozó szerződés semmisnek tekinthető, az ellenérték pedig az államot illeti.
A Bors utánajárt a könyvet kiadó Alexandránál, hogy ki kap pénzt a kiadvány után. – A kiadó a könyv szerzőjének, Szalai Viviennek fizet honoráriumot – mondta el lapunknak Gyuricza Eszter kiadóvezető.
Jogi szakértők szerint léteznek kiskapuk azok számára, akik ki akarják játszani a törvényt . – Manapság ez nem túl bonyolult, több úton is el lehet jutni a pénzhez. Elég elmenni egy profi adótanácsadóhoz, aki segít nekünk ebben. Az egyik legegyszerűbb megoldás, ha a felek létrehoznak egy offshore céget, ez után minden további nélkül utalhatnak egymásnak bármilyen összeget – nyilatkozta dr. Bacsek György.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.