Stohl András a saját szemével látta, hogy mi folyik a rácsok mögött. Ezekből az élményekből táplálkozik Szalai Vivien új könyve, amely őszinte krónika a magyar börtönökben zajló sokkoló eseményekről.
„Egy időben nagyon sokat nyilatkoztam meggondolatlanul. Ma már nagyon odafigyelek arra, hogy mit mondok, és hogy mi jelenik meg rólam… …Reggel szóltak, hogy az ügyvédem, dr. Ruttner vár a beszélőn. Behozta a nővérem kapcsolattartó papírját, így talán még ma beszélhetek vele. Viki nagyon hiányzott, pedig próbáltam függetleníteni magam a kinti szeretteimtől, mert amikor sokat gondoltam rájuk, csak még jobban fájt a hiányuk…
…Beszélgetünk, igyekszem vigyázni, hogy ne mondjak többet a kelleténél, nem akarom, hogy me-gint a nyilatkozataitól legyen hangos a média. Aztán szóba kerül a Damu-ügy. Megosztom vele a véleményem, hogy ezt most nem kellett volna elvállalnia, de nagyon korrekten válaszol: azt mondja, ha egy sebészhez betolnak egy beteget, az nem nézi, hogyan és miért került a műtőasztalára, csak meg akarja menteni az életét. Elmeséli részletesen az ügyet, olyan meggyőzően beszél, hogy majdnem meggyőz a végén arról, jó ügyet szolgál. De hát ugye ügyvéd, ehhez ért, ez a dolga. Nagy játékos…
…Aztán látom a híradó előzetesében, hogy Ruttner exkluzív interjút ad. Majd szétrobbanok a dühtől. Megnézem, de ha nem állítja le magát, az isten sem mossa le rólam, hogy szappanoperát csinálok a büntetésemből, hiszen az emberek csak azt látják, hogy Stohl minden lépését közvetíti a televízió. Ha nagyon gáz, legfeljebb megkérem a börtönparancsnokot, ne engedélyezze az ügyvéd látogatását, mert ha bejön, és beszélek vele, ő azonnal rohan valamelyik tévécsatornához, hogy magát futtassa. Nagyon pipa vagyok. Ez már régen nem rólam szól, hanem róla…
…Újra jött Ruttner, megint kérdezett, én viszont már rutinosan csepegtettem az infókat, csak annyit, hogy se nekem, se a BV-intézetnek ne legyen kellemetlensége, ha az ügyvéd kiadja.”
