Jessica Biel költő szeretne lenni

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2012. július 30. 23:45
Justin Timberlake menyasszonya elkezdett verseket írni. A színésznő, aki a Kilimanjárót is megmászta már, rendkívül jó relaxációs technikának tartja az írást.
Bors

“Gimnazista korom óta érdekelt a költészet. Mindig is szerettem vereseket írni-olvasni. De az írás különösen nyugtató hatással van rám, és segít közelebb kerülni a spirituális énemhez” - árulta el a színésznő a Female Firstnek. Jessica Biel azt is élvezi, az írás során csak az érzelmeivel lehet elfoglalva, ugyanakkor egy-egy vers megírása nem jön mindig magától, előbb el kell érni a megfelelő lelkiállapotot - így igazi kihívást jelent számára a versírás. 

Az írás mellett, a természet is igazi kikapcsolódást jelent a számára. Az Emlékmás c. sci-fi leendő színésznője, gyakorlatilag úgy nőtt fel, mint egy hippi. Szüleivel állandóan járták az erdőt, és rengeteget voltak a szabadban. “Apám gyakran mondogatta, amikor csak tehetem, menjek ki a természetbe” - árulta el korábban a The Sun riporterének, és azt is hozzátette, arra a legbüszkébb, hogy sikerült megmásznia a Kilimanjárót.

A hollywoodi híresség azért vett részt az expedición, hogy ezzel ráirányítsa a figyelmet a globális felmelegedés veszélyeire. “Életem legkeményebb élménye, de örülök, hogy végigcsináltam” - tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.