Metróban szült az asszony

PUBLIKÁLÁS: 2009. január 28. 17:00
A londoni metróban hozta világra gyermekét egy asszony. Julita nagyon megijedt, amikor elfolyt a magzatvize, de szerencsére kisbabája egészségesen, a metró padlóján született.
Nyolcasikrek jöttek világra

Nem Julita története az egyetlen szenzációs szülés, amely a napokban történt. Kedden reggel egy három fős orvoscsapat állt ugyanis boldogan az újságírók elé és közölték: hétfő délután a kaliforniai Kaiser Permanente Medical Centerben nyolcasikrek látták meg a napvilágot. A csöppségek 7 hónapra születtek, császármetszéssel és hat hétig még biztosan intenzív ellátásra szorulnak. A 6 kisfiú és két kislány súlya 700 és 1470 gramm között van, a két legkisebb egyelőre még gépek segítségével lélegzik. A szülésnél 46 fős orvoscsapat segédkezett, akik azonban csak hét babát vártak, így a nyolcadik érkezése mindenki számára meglepetés volt. – Még hosszú út áll a kicsik előtt, a következő napok kritikusak és döntőek lesznek, de mindent megteszünk, hogy mindannyian egészségesen távozzanak az intézményből – magyarázta Dr. Karen Maples. A kórház nyilatkozata szerint az édesanya mindenképpen szoptatással szeretné táplálni mind a nyolc kicsit.

gyulai
Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.