Szülés után mindenki hamburgerre vágyik

Van egy cikis dolog, amit soha, egyetlen szülésfelkészítőn sem mondanak el:
a vajúdás végére megérkezik a híres szülés utáni éhség, amitől simán meg tudnád enni a szülőszobát is – függönytartóval együtt. Ráadásul legtöbbször nagyon bizarr ételeket kívánnak meg a frissen szült anyukák, olyanokat is, amiket sosem ettek azelőtt. 

Azért a szülés nem kis sport. Miközben a baba megszületik, a hormonok csodás koncertrendje lefut benned, a tested keményen dolgozik, a lélek lebeg, te pedig közben olyan kalóriákat égetsz, mint egy maratonfutó mamut és egy hegyimentő sherpa együttvéve. És amikor vége, akkor kezdődik az igazi dráma: az éhség. A szülés utáni, nagybetűs, mindenható falási roham. 

Nincs is annál őszintébb pillanat, mint amikor egy anya először karjaiban tartja a gyerekét, és ezzel egyidőben a gyomra halkan felmordul, hogy: 

Úgy tartják, a hamburgerre vonatkozó szülés utáni éhség – a szülés utáni első nagy spirituális élmény. 

Egy ausztrál kutatás szerint a frissen szült nők 39 százaléka pont hamburgert kíván leginkább.
Ez annyira valós, hogy egy gyorsétterem reklámot is csinált belőle. 

A vajúdás alatti gasztrotilalom: amikor csak jégkockát kapsz

A szülés előtt a kórházban úgy bánnak az emberrel, mint egy nagyon különleges, nagyon értékes, de egyáltalán nem éhes vendéggel. Szigorúan kortyolgatni szabad, esetleg jégkockát szopogatni, de ha megkérdezed, hogy ehetnél-e valamit még a buli előtt, azt általában rosszalják, vagy furcsálják a szülészeten. 

Nem csoda, hogy mire megszületik a gyerek, az ember lelke egy halk kis dobpergés kíséretében bejelenti: „Életet adtam. Hozzátok a sajtburit!”

A szülés utáni éhség és étel olyan, mint a szerelem: nem lehet objektíven értékelni.
A kórházi koszt pedig valójában két alapvető tulajdonsággal bír:

1. megedzi az embert,

2. megmagyarázza, miért rendelsz be pizzát reggel 9-kor a 100%-os gyümölcslevekkel és erőt adó salátákkal érkező rokonoktól

Én például a kórházban közvetlenül a szülés után kaptam egy adag félig kihűlt spenótot. Még tálcástul a hasamra tették, hogy egyek gyorsan, mert az osztályon már úgysem érem el az ebédet, fél kettő elmúlt. Oké, igazából még azt sem tudtam, hol vagyok, de abban egyet tudtam érteni, hogy ez a zöld izé a tányéromon, a szokásos vékonyra vágott és ínas sülthússzelettel a tetején baromi kívánatos volt. A hasamra tettem az egész menüt, és elégedettséggel töltött el a dolog, hogy most egy ilyen kulináris élvezeti bomba díszeleg a kisbabám helyén. A szülés utáni éhség tökéletes áldozata voltam. 

Ha hagyják, megettem volna fél perc alatt, tálcástul. De jött a kék apás szülés szettbe öltözött férjem, és egy villámgyors mozdulattal elragadta, majd ott állva befalta mellettem. Mondta, hogy én majd azt egyem, amit a nagyiék hoznak, azzal jobban járok. Ő is éhes volt. Őszintén szólva megértettem.

A nagy tervek és a szülés utáni valóság

Nagyon sokan úgy mennek szülni, hogy megfogadják: „Csak könnyűt fogok enni utána, már aznap elkezdem a fogyókúrát, egészségesen kell ennem, mert szoptatni szeretnék, satöbbi.” A valóságban pedig csak ilyeneket hallunk magunktól: „Add ide. Nem érdekel, mi az. Add ide. Most.”

Ugyanis szülés után az ember agya átkapcsol ösztönüzemmódra: energia kell, gyorsan, sok.
Nem misztika ez, hanem színtiszta biológia.

A filmek és női magazinok szerint a szülés utáni éhség nem is létezik, a szülőszobában a baba, az anya és az apa meghatottan nézik egymást és senki nem zabál egy zacskó fölé hajolva, vagy sztaniolpapírt zörgetve. Valójában sokszor így történik:

• anya nézi a babát és a hamburgert,
• apa nézi a hamburgert és a spenótot,
• mindenki nézi a nővért, hátha hoz még valamit,
• és mindenki őrülten éhes.

Ez az első közös családi dinamika. Meg a mesébe illő, idilli kezdetek, dupla adag szósszal. És valójában mindez szerintem végtelenül bájos.

Miért vagyunk ennyire éhesek?

Mert a szülés fizikailag extrém terhelés (durvább, mint a félmaraton), hormonálisan hullámvasúton ülünk, és érzelmileg egy katartikus megtisztuláson vagyunk túl, ráadásul energetikailag egy olyan folyamatot zavarunk le, ami után teljes joggal mondja a test: Köszönöm a részvételt, kérek szépen három adag banánturmixot.

Az étel ilyenkor nem luxus. Nem hóbort. Szükséglet. És ráadásul jutalom. A szülés utáni éhség során minden falat olyan, mint egy újrakezdés. Ilyenkor még az apák is nagyon éhesek lesznek, hiszen ők is ott voltak velünk ezekben a más állapotokban, a sírós-nevetős babaváró hónapokban, a babakocsi és konyhaszekrény összeszerelős, egész lakást kifestős idegbajban. Hát legyen így! Egyenek a kispapák is. Hozzanak mindjárt két menüt, nehogy kevés legyen.  Egy biztos: aki életet hozott a világra, az azt eszik, amit akar. PONT. A test tudja, mire van szüksége. A lélek is. És a gyomor is.

Ha pedig valaki megkérdezi, „biztos, hogy hamburgerrel kezded?”, csak annyit mondj:

Gyors, könnyű szülést és jó farkasétvágyat mindenkinek!