Miért fontosak a hősök a gyerekeknek? – A példaképek szerepe a gyerekkorban

A gyerekek egész kiskoruktól ösztönösen keresik a hősöket. Hol egy focista posztere kerül fel a falra, hol egy celeb nevét ismételgetik már-már zavarba ejtően sokszor (ez a rosszabbik eset), az okoskák egy tudós példaképüket nevezik ki hősnek (ez az ideális eset), de előfordul az is, hogy a vidéki kisházban lakó, ritkán látott nagypapa lesz a világ ura, aki mindent tud a dolgok megoldásáról és magáról az életről.

Vajon miért ilyen fontos ez nekik? Miért kell, hogy legyen valaki olykor elérhetetlen, akire felnéznek?

A válasz röviden: mert a gyerekek úgy tanulnak fejlődni, hogy mintát keresnek, és azt követik. Egyébként felnőtt életünkben mi is gyakorta működünk így. Csakhogy a gyerekeknél ennek sokkal nagyobb a tétje.

A hősök nem tökéletesek – és épp ez a lényeg

A gyerekeknek nem hibátlan emberekre van szükségük, hanem olyanokra, akik valamitől érdekesek, elszántak vagy jók. Aki megküzdött valamivel. Aki elbukott, mert nem sikerült a küzdelem, utána viszont felállt, és ment tovább. Aki nem tökéletes, sebezhető, érző lélek, nem egy hibátlan, robotszerű valaki, de valamit mégis jól csinált.

Ez lehet egy tudós, aki otthagyta az egyetemet, mégis világraszólót alkotott. Egy festő, aki kórházi ágyon tanult rajzolni. Egy sportoló, aki háromszor feladta, a negyediknél mégsem engedte el. De ugyanilyen fontos hős lehet a gyerek számára az óvónénijük, aki a világ egyik sarokpontját adja számukra, vagy szüleik, mondjuk apa, aki minden este nyávogva olvassa a macskás mesét, mert a csak úgy hajlandó elaludni. A hősöknek kell, hogy legyen egy-egy szuperképességük, hogy aztán azzal páratlanná váljanak gyerekeink szemében. 

A hősök üzenetet hordoznak, amit a gyerekek fontosnak éreznek. „Lehetsz te is bátor. Lehetsz te is kitartó. Lehetsz te is olyan, aki képes lesz bármire felnőttként.”

A gyerekek nem elméleti lények. Vagyis nem a „légy kedves, légy kitartó” mondatokból tanulnak, hanem abból, ha látnak valakit, aki valóban kedves vagy kitartó. Nekik kézzel fogható példa kell, az működik a legjobban. 

A hőseik pedig iránytűt adnak, amikor a ők még nem tudják, merre van az „előre”, biztonságot adnak, mert megmutatják, hogy a nehézségek túlélhetők, jelentést, magyarázatot adnak annak, amit ők a világban látnak, összekötik a fantáziát a valósággal, segítenek az önazonosság kialakulásában. 

A gyerekek ezért imádják a hősökről szóló történeteket – mert bennük ott van egy kapaszkodó, amitől a saját életük is értelmet kap.

Az igazán jó hősök nem a tökéletesek, hanem az emberiek

Épp ezért sokkal fontosabbak a valódi emberek hőstörténetei, mint a sérthetetlen képregényfiguráké. Egy Superman soha nem hibázik, soha nem fárad el, soha nem bőg a konyhaasztalnál mateklecke fölött. De Marie Curie elfáradt. Frida Kahlo beteg volt, és felül tudott rajta emelkedni. Attenborough pedig nem varázslatból lett legendás természetkutató – hanem megszállott kíváncsiságból.

A gyerekeknek épp erre van szükségük: olyan emberi személyekre, akikkel tudnak azonosulni. Mert mi történik, amikor egy gyerek azt olvassa, hogy valaki hétköznapi törékenységével együtt ért el valami nagyot? Elhiszi, hogy ő is képes lehet rá.

Hősök a hétköznapokban – sokszor ott vannak előttünk

Nem kell a gyerekeknek kizárólag elérhetetlen hősöket mutogatni ahhoz, hogy legyen példaképük. Sőt, kifejezetten fontos, hogy legyen a látóterében:

• hétköznapi hős, akit a mindennapokból ismer,
• közeli hős, akinek drukkolhat, figyelheti,
• valaki, akit ismer annyira, hogy utánozhatja.

Ez lehet a könyvesboltos bácsi, aki kívülről tudja a János vitézt. A szomszéd néni, aki megtanítja hegyezni a ceruzát. A kórházi nővérke, aki megengedi, hogy ő nyomja meg a lift gombját. A hétköznapi hősök azok, akik miatt a gyerek megtanul hinni a felnőttekben.

De mi a helyzet a „celeb-hősökkel”?

Nem ördögtől való, ha egy gyerek egy focistát, énekest vagy YouTubert néz ki magának. A probléma ott kezdődik, ha csak ilyen hősöket lát. A gyerekeknek olyan példákra is szükségük van, akik nem a pompa miatt érdekesek, hanem a jellemük miatt. A világhír önmagában nem érték.
A kitartás, a bátorság, a kíváncsiság, az empátia, na, az már igen!

Hősök a meséinkből

A mesehősök szintén nagyon fontos szereplők egy gyerek életében. Az azonosulás véletlenszerű, vagyis a gyerek nem kiválaszt egy mesehőst, aki a kedvence lesz, hanem megérzi a figurában önmagát, ezért tud kapcsolódni hozzá. Ez egyébként a mesepszichológia alapja is, a mese alapú terápiákat vezető szakemberek azért kínálják a mesés történeteket gyerekeknek, mert azokból ők nem csak saját példaképet találnak, de ellenpéldát is, minden mesében ott van a negatív hősük, akikkel dolguk van, akiket így könnyebb lesz legyőzniük a hétköznapokban is. 

Egy mesehős sokféleképpen formálhatja a gyerekeket, gondoljunk csak például a Harry Potter Hermione figurájára, aki az okos lány, fiúkkal barátkozik, fiúkkal harcolja végig a mesét, ezzel máris ledöntve egy sztereotípiát, hozzásegítve a 10-12 éves korosztályban járó lányokat ahhoz, hogy át tudják lépni ezt a bizonyos „lányok a fiúknak nem barátaik” korlátot. 

A gyerekek néha elvesznek a világban. Néha túl nagy a zaj, túl nagy a feladat, túl sok a bizonytalanság. Ilyenkor a hős nem luxus, hanem kapaszkodó. A hétköznapi hős szereplőjük vagy mesehősük ilyenkor segít kitágítani a horizontot, lélekben támogatja őket, hogy elrugaszkodjanak az értelmetlen sztereotípiáktól, bátrabbak lehessenek saját életük epizódjaiban. 

A hősök megmutatják, hogy a nehézségek átélhetők, a bátorság tanulható, a kudarc nem végállomás, és a legnagyobb utakat sokszor egyetlen apró lépés indítja el. Amikor egy gyerek talál egy hőst, valójában egy jövőképet talál. Egy jövőt, amiben ő maga lehet majd egyszer a hősies főszereplő.