Na, de lássuk, mi történik odabent! Elvileg, ha a mese ezúttal valóra válik, és amit érzek, az igaz, akkor a kis jövevény még csak egy aprócska sejtgombóc, de már vadul dolgozik azon, hogy rendesen beágyazza magát a méhembe. És közben egy HCG nevű hormont kezd termelni – ami miatt a terhességi teszt egy szép kis kétcsíkos meglepetéssé válik. Egyelőre még nem vagyok biztos benne, de ha pár nap múlva is úgy érzem magam, mint egy túlfáradt lajhár, akkor irány a gyógyszertár!

Közben azért utánanéztem egy kicsit, hogy mi zajlik a háttérben – mert ha már a testem ekkora projektbe fogott, illik tisztelni és ismerni a munkáját. Az egész olyan, mintha egy belső építkezés zajlana: a méhnyálkahártyám extra vérellátást kap, hogy a kis hólyagcsíra (szegénykém, micsoda elnevezés) rendesen be tudjon rendezkedni. A petefészkeim pihenőpályára állnak, mert a HCG szépen jelzi nekik, hogy egyelőre nincs szükség új petesejtekre. Az ösztrogén és progeszteron hormonok pedig keményen dolgoznak azon, hogy a méh fala erős maradjon, és ne kezdjen el idő előtt leválni. Nem semmi!

De nemcsak belül történnek izgalmak. Én például már most érzem, hogy valami más. A kedvenc reggeli kávémnak hirtelen fura szaga van, mintha egy hétig ázott volna egy zokniban. Az esti pohár borom hiánya pedig… nos, elég nagy veszteség, de kitaláltam helyette egy új szertartást: vörös áfonyalé, szódavíz, egy kis citromlé, és voilá – az illúzió megvan, az alkohol viszont nincs.

És persze itt vannak a korai terhesség szuper kis tünetei, amelyek hivatalosan is megállják a helyüket:

A melleim mintha egy méretet ugrottak volna egy éjszaka alatt, és érzékenyek, feszesebbek. A fáradtság? Olyan, mintha egész nap hegyet másztam volna, miközben csak a kanapéig jutottam el. A mosdó lett az új kedvenc helyem – komolyan, ennyit még soha nem jártam vécére. A megbeszéléseken szünetet kell kérnem, vagy levett kamerával, kikapcsolt mikrofonnal csücsülök a trónon, míg a többiek a költségvetést tárgyalják. Egyébként sem volt stabil a hólyagom működése, de most végképp minden fejre állt bennem.

És az illatok! Tegnap majdnem elájultam a hentes előtt. Hentes! Eddig semmi bajom nem volt a sült hús illatával, most meg menekülnöm kell előle. A kirakatban napsütésben lengedező kilós sonkák pedig egészen rémisztőek voltak. Ha horrorfilmet forgatnék, most biztosan a „Cupák a nyomodban” címet adnám neki.

De azért egy kis óvatosság nem árt. Néha a testünk szeret minket megviccelni – és ezt negyven felett már igazán jól tudom. Olvastam, hogy a kor előrehaladtával a hormonok egyébként is képesek teljesen kiszámíthatatlan dolgokat művelni. Egy megkésett menstruáció, egy kis hormonális kavalkád, esetleg a perimenopauza is produkálhat hasonló tüneteket.

Sőt, létezik úgynevezett „biokémiai terhesség” is, amikor a megtermékenyített petesejt ugyan elindul a nagy úton, de végül nem ágyazódik be rendesen, és a menstruáció nagyobb késéssel mégis megérkezik. Ez nagyon ijesztő volt, nem is olvastam tovább róla. Szóval hiába érzem magam úgy, mint aki tutira megesett, egyelőre semmi sem biztos. Azért egy kis izgalom belefér, nem? Mondom ezt úgy, hogy közben nyilván már nagyon csalódott lennék, ha ez az egész csak a tévedésem játéka lenne, mert hogy a tét nem kicsi. És ez szigorú értelemben véve nem is egy játék.

Szóval lehet, hogy mindez megint csak egy jó kis hormoningadozás nálam, és mégsem vagyok terhes. De ha igen, akkor pedig ez egy elképesztő kaland kezdete! Most egy kicsit úgy érzem, annak a kapujában vagyok, amikor még bármi megtörténhet! A kedvenc részeim a filmekben, regényekben is ezek. Vagyis, egy jó költői képpel, én most a lehetőségek horizontján állok, némi hányingerrel küszködve.

Na, és most hova is tettem azt a terhességi tesztet?

Zizi

Megtörtént a csoda, vagy csak beképzelem?