Én nem vagyok egy nagy fagyis, de a lányom annál inkább, ezért leginkább neki készítem a fagyit, bár nagyon érdekes, hogy amikor a fiammal terhes voltam, az első három hónapban – barátnőimhez hasonlóan – iszonyúan kívántam, esténként egy fél doboznál kevesebbel be se értem. A most következő receptek tojás nélkül készülnek (kivéve a csokifagyit) és mivel nincs fagyigépem, kis trükkel a mélyhűtőben történik az elkészítésük. A receptekben a leírt gyümölcsök bármilyen karakteres ízű másfajta gyümölccsel helyettesíthetők, a csokifagyi recept pedig a klasszikus fagyik alapjául szolgálhat.
A fagyasztás során fontos, hogy egy laposabb műanyag dobozt használjunk, mert ebben hamarabb megszilárdul a fagyi. Az átkeverésnek pedig főként a fagyás elején van jelentősége.
Azért a gép nélküli fagyinál ne számítsunk olyan selymességre, mint a fagyizóban, de ennél legalább azt tudjuk, hogy miből készült, a fagyi garantáltan nem fog visszanyalni.
Mascarponés meggyfagyi (főzés nélkül)
50 dkg magozott meggy
2,5 dl cukrozott sűrített tej
50 dkg mascarpone
egy mokkáskanál fahéj
pár csepp citromlé
méz
A meggy kétharmadát a sűrített tejjel leturmixolom, majd egy mély tálban összekeverem a mascarponéval. Hozzáadom a citromlevet és a fahéjat, majd összeforgatom a maradék meggyel. Megkóstolom, és a mézzel édesítem. Kicsit édesebbre készítem, mint amennyire az ízlésünk diktálná, mert a fagyasztással tompulnak az ízek. A masszát egy nagyobb lapos műanyag dobozba töltöm, és mehet a fagyasztóba. A fagyás elején félóránként-óránként két-három alkalommal kiveszem, és villával, habverővel, esetleg botmixerrel átkeverem, megelőzve a kristályosodást. Fogyasztás előtt fél órára átteszem a normál hűtőtérbe, utána tálalom. Ekkora mennyiségből kb. 2 liter fagyi lesz.
Joghurtos eperfagyi (Chili & Vanilia receptje)
45 dkg eper
13 dkg cukor
1 tk citromlé
2 tk vodka, vagy eperlikőr (ezt én kihagytam)
24 dkg natúr joghurt
Az epret feldarabolom, megszórom a cukorral és két órát hagyom állni szobahőmérsékleten. Néha megkeverem, hogy így is segítsem a cukor oldódását. Ezután az eperhez adom a citromlét, az alkoholt és a joghurtot, majd botmixerrel pépesítem. Ezután nem túl mély, fagyasztást is bíró edénybe teszem, és mehet a mélyhűtőbe. Mivel nem fagyigépben készül, kb. másfél óránként, amikor már kezd kásásodni, villával vagy botmixerrel átkeverem, hogy megszabaduljak a nem kívánatos kristályoktól. Ezt kétszer-háromszor ismétlem, majd kifagyasztom. Egy liter fagyi készül a recept alapján.
Citromfagyi
2 nagy citrom leve és héja
20 dkg porcukor
egy nagy pohár natúr joghurt
4 dl tejszín
Az alaposan megmosott citromok héját lereszelem, levüket az utolsó cseppig kifacsarom vigyázva, hogy a magok ne kerüljenek bele. A citromhéjat és levet összekeverem a cukorral és a joghurttal, és a keveréket hagyom fél óráig állni, hogy jól átvehesse az ízeket. A tejszínt habbá verem és lazán összekeverem a joghurtos-citromos keverékkel. Zárható, fagyasztóba tehető edénybe teszem és beküldöm a mélyhűtőbe. Tálalás előtt fél órát pihen szobahőmérsékleten, utána kelyhekbe adagolom, ribizlivel és ostyával díszítem. A recept Nigella Lawsontól származik némi módosítással, és egy liter fagyihoz elegendő.
Ribizlis túrófagyi
5 dl tej
5 dl tejszín
20 dkg cukor
50 dkg túró
fél citrom leve és reszelt héja
40 dkg tisztított ribizli
csipet fahéj (opcionális)
A tejet a tejszínnel és a cukorral meg a fahéjjal kevergetve felforralom, majd a lábost hideg vízbe állítva, kevergetve lehűtöm. Amíg hűl, megtisztítom a ribizlit, a felét villával megnyomkodom. A túrót botmixerrel áttöröm. Ha a tejes-tejszínes keverék már kihűlt, összekeverem a túróval, beleteszem a ribizlipépet és az egész ribizliszemeket és két egyliteres hűthető formában beteszem a mélyhűtőbe. Fagyasztás közben félóránként-óránként jól átkeverem villával vagy habverővel, hogy a jégkristályokat némileg összetörjem. 2 liter fagyi lesz belőle.
Kókusztejes csokifagyi
2 dl tej
egy doboz (4 dl) kókusztej
4 tojássárga
15 dkg cukor
10 dkg étcsoki (jó minőségű)
egy csipet só
egy evőkanál fehér rum (elhagyható)
A tejet a kókusztejjel felmelegítem. Ezalatt a tojások sárgáját a cukorral habosra keverem, másik edényben pedig gőz felett megolvasztom a csokoládét. A cukros tojáshoz hozzáöntöm a meleg tejes keveréket, közben habverővel folyamatosan keverem a tojást, hogy csomómentes legyen, és ne csapódjon ki. A keveréket visszaöntöm a lábosba, és krémesre főzöm, ezalatt hozzáadom az olvasztott csokoládét és a rumot is. Ha kissé besűrűsödött, lehűtöm, majd lapos műanyagedénybe téve beteszem a fagyasztóba, és félóránként-óránként átkeverem a kristályosodás megelőzése érdekében. A mennyiségből egy liter fagyi lesz, lehet hozzá kínálni a fel nem használt tojásfehérjéből készített kókuszcsókot. A kókusztej helyett habtejszínt is használhatunk.
Jó főzőcskézést a hétvégére, és várom a további kommenteket, témajavaslatokat!
Zsuzsi főz
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.