Balatonalmádi, a festett lépcsők városa

lépcsőfok
PUBLIKÁLÁS: 2023. október 04. 14:23
Lépésről lépésre verseket olvashatunk, különleges rovarokat vagy madarakat ismerhetünk meg, érdekes történelmi eseményekkel gazdagodhatunk, vagy egyszerűen csak elgyönyörködhetünk a lépcsőfokokon megvalósuló művészeti alkotásokban. Minden egy helyen, Balatonalmádiban.

Ahogy Budapesten kirándulásnak is beillő program lehet a Kolodko-szobrok felkutatása, úgy Balatonalmádiban is felfűzhetünk egy nagy sétát a színes, művészek által festett lépcsősorok megkeresésére.

A zeneiskolához vezető lépcsősor Forrás: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa / Facebook.com

Eddig voltak a tanösvények és a túraútvonalak amik mentén felfedezhettük az északi parti várost, most azonban 9 színes lépcsősor bejárásával, végigbogarászásával is eljuthatunk a legjobb helyekre. Bár gyerekkori tapasztalataimat és kedves emlékeimet alapul véve, Balatonalmádi és a hozzá tartozó Káptalanfüred eddig is szép, bejárható és fejlődő város volt, amire érdemes időt fordítani.

A színes lépcsők ötlete a helyi Aranyhíd Polgári Egyesület tagjaiban merült fel, akiknek a nevéhez fűződik a Vers a Parton, valamint a Vers a Peronon akció is, melyek indulásáról mi is minden nyáron beszámolunk.

A rejtvényes csigalépcső Forrás: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa / Facebook.com

Az egyesület most egy design projektre nyert támogatást a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa programban. Céljuk pedig az, hogy bemutassák a kortárs képzőművészetet a városban sétálóknak, de nem hétköznapi módon - olvasható a Likebalaton.hu cikkében.

Az ötlet megvalósult

Miután kiírtak egy országos tervpályázatot Balatonalmádi 9 lépcsősorára, már csak az ötleteket kellett megvárni. A kiválasztott és megvalósult ötletek közül az egyiket a Mogyoró utcában találjuk. A lépcsőre Koleszár Stella üvegtervező művész és Komesz Borbála festőművész Kígyók és létrák elnevezésű kalandos társasjátékát festették fel.

Csikász-lépcső Forrás: ©Krausz Andrea/likeBalaton.hu

A Csikász-lépcsőn (a XX. század elején fiatalon elhunyt veszprémi születésű szobrászművész, Csikász Imre nyaralója mellett vezető lépcsősoron) a Balaton környékén élő veszélyeztetett rovarok kaptak helyet. Találkozhatunk itt futrinkákkal és nagyfejű csajkóval. A Csikász-lépcső alkotója a szolnoki FESS Kompánia csapata volt.

Ők további két alkotást is jegyeznek: óriási zongorabillentyűkké változtatták a zeneiskolához vezető lépcsősort, és ornamentikus virágmezővé az Erődtemplomhoz vezető egyik eldugott kis lépcsőt, melynek tetején gyönyörű kilátás nyílik a Balatonra.

Forrás: Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa / Facebook.com

Varga Szonja, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem ipari terméktervező mérnök szak hallgatója, a Százlépcső (Haris köz) kilenc alsó lépcsőfokára felfelé Kasza Béla A legszebb szerelem című versének részletét, lefelé Radnóti Miklós Nem tudhatom... című versének részletét festette.

Almádi jellegzetes építménye, a Hunguest Hotel BÁL Resortot és a Balaton-partot összekötő csigalépcsős felüljárójáró sem maradt festés nélkül. Tóth Andrej grafikus- és képzőművész, a veszprémi KUNSZT! megálmodója konkrétan egy rejtvényt rejtett el a lépcsősoron.

Az utolsó színes lépcső látványosság lesz

A projekt "zászlóshajója", a Pannónia Kulturális Központ és Könyvtár lépcsője még készül, de október közepére úgy tűnik már megcsodálható lesz - mondta a projekt ötletadója, Czompó Gábor.

A kulturális központ lépcsője felújításra szorult, amit részben az önkormányzat már el is végzett. Ha teljesen kész lesz, felkerül rá a veszprémi születésű képzőművész, Hatala Péter színes mozaikja, ami egy igazi szelfiponttá válhat a városban.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.