Egy ünnepélyes átadó keretében egybenyitották a Petőfi Irodalmi Múzeumnak (PIM) otthont adó Károlyi-palota udvarát a Károlyi-kerttel pénteken.
Demeter Szilárd, a PIM főigazgatója szerint bő négy évvel ezelőtt a Károlyi-palota udvarán egy kerítéssel elzárt parkoló üzemelt, az autók között Petőfi Sándor szobrával. Ezt a parkolót most felszámolták, lebontották a falat, a Károlyi-palota udvarát pedig egybenyitották a Károlyi-kerttel. "Így lett egy zug parkolóból szerethető zöld sziget" - mondta a főigazgató az ünnepi eseményen.
Beszélt arról is, hogy régen a Károlyi-kertben kulturális műsort adtak a fővárosiak számára délutánonként, és ezt a hagyományt szeretnék feleleveníteni, ennek a figyelembevételével terveztették újra a kertből a múzeumra eső részt.
A két terület Petőfi-emlékév jegyében történt újraegyesítésének köszönhetően é, ezt Szentgyörgyvölgyi Péter, az V. kerület Belváros-Lipótváros polgármestere mondta ünnepi beszédében.
A polgármester szavai szerint a most nyíló "kapu" új kapcsolódási pontot jelent a Károlyi-kertbe látogatók számára, utat nyitva a PIM-hez. A múzeum vendégei pedig a Károlyi-kertbe átjárva betekintést nyerhetnek a kerület természeti értékeibe és a kerület lakóinak mindennapjaiba - tette hozzá.
Az ünnepi alkalom zárásaként Demeter Szilárd és Szentgyörgyvölgyi Péter egy fát ültetett el a két területet elválasztó fal helyén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.