Folytatódtak a már egy ideje zajló feltárások a bélapátfalvi apátsági templomban,a napokban a szakértők ismét bejárták az épületet. A felújítási munkák előrehaladtával a régészek is kutatják a ciszterci templom történelmét.
Március elején még arról számolt be a heol.hu-nak Rákóczi Gergely, a Dobó István Vármúzeum régésze, hogy a benti kutatás során találtak egy, a XVIII. századi felújítás második vagy harmadik fázisára keltezhető gödröt, amely valószínűleg építési állványzathoz tartozott. Ott találtak két, korábbi sír megbolygatásából származó koponyát. Ezek érdekessége, hogy úgy tűnik, a halál beálltát megelőző sérüléseket is viselnek magukon, ezek nem gyógyultak, a halál beálltával vagy közvetlen megelőzően keletkeztek, vágásoknak tűnnek. A sírok kora kérdéseket vet föl.
Rákóczi Gergely az előbukkant koponyákról elmondta, egyelőre az antropológus szakvéleményére várnak.
"Vannak források arról, hogy a tatárjárás, illetve az 1289-es belháborúk idején voltak itt harcok, így ezzel lehetne magyarázni az idekerülésüket" – magyarázta a régész. "A testek valószínűleg a nyugati oldal falán kívül lesznek. Az északi mellékhajófal teljesen barokk építésű, akkor megsemmisíthettek sírokat, amelyekből ezek a koponyák származhattak. Két bélyeges téglát is találtunk T. S. monogrammal. Ez alighanem a Telekessy püspöksége idején létesített papnevelde monogramja. Tudni lehet, hogy 1732-ben létesített itt egy téglavetőt és égetőkemencét, így elégítették ki a barokk kori helyreállítások téglaigényét".
Egy hónappal később, Rákóczi Gergely újabb érdekességről mesélt a heol.hu-nak.
A szakemberek a déli keresztházban ismét meglepő felfedezést tettek. Buzás Gergely régész-művészettörténész a falat vizsgálva észrevette ugyanis, hogy abba egy nevet és egy évszámot véstek. Utóbbi 16-tal kezdődik, de a második két számjegy elmosódott. Ez azért is figyelemre méltó, mert ekkor a templom még romos volt, a helyreállítások csak 1732-ben kezdődtek meg.
Az ásatásvezető régész szerint a rejtélyes feliratot az 1600-as évek végén véshette bele Holló János, aki nevét latin formában, „Johannes Hollo"-ként írta.
A több száz éves névjegy azért is szenzációs, mert az írott forrásokból a feliratot készítő személy is azonosítható. Borsod vármegye 1696-os dikajegyzékében (azaz a jobbágytelkenként kirótt adóösszeírásban), majd 20 évvel később, az 1715-ös országos „népszámlálásban" is találkozunk nevével. Az illető helyi volt, lent, a faluban lakott, s négy mérő földdel rendelkezett.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.