Évek óta kerülgetjük! Mára végre megújult a Keleti utascentruma

megújult
PUBLIKÁLÁS: 2023. április 26. 10:00

Bár régen volt, de a legtöbbünknek talán még az emlékeiben élnek a régi jegyárusító kabinok, a függönyökkel és a zárva/nyitva táblákkal, ahova le kellett sétálni a lépcsőn, majd visszarohanni a vágányokhoz, hogy elérjük a vonatunkat. Sötét volt és sokszor büdös is, ahol szinte mindig sorok kígyóztak a jegyekért sorban állva. De ez már csak emlék.

A budapesti Keleti pályaudvar akadálymentes utascentruma Forrás: MTI/Máthé Zoltán

A 2021-ben megkezdett felújítási munkálatoknak végre vége. Május elején már használhatjuk is a megújult utascentrumot, melynek munkálataira 1,9 milliárd forintot fordítottak. A beruházás a kormány és az Európai Unió finanszírozásával valósult meg - írták az MTI összefoglalójában.

Az 1542 négyzetméteres utascentrum felújításának célja az volt, hogy a fővárosi pályaudvar megfeleljen a kor követelményeinek mind az utazók, mind a dolgozók szempontjából. A felújított területen akadálymentesített új pénztárakat, lifteket, korszerű mosdókat, vandálmentes szanitereket és külön kialakított baba-mama szobát találunk majd. Ezeket május első hetétől használhatjuk majd.

A felújítás keretében a dolgozók számára modern irodákat, irattárat, pihenőt és teakonyhát, illetve más kiszolgáló helyiségeket létesítettek.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.