Ide utazz ha meseszép Tündérrózsákat akarsz látni!

Tisza-tó
PUBLIKÁLÁS: 2022. augusztus 11. 08:03
A Tündérrózsa - melyet sokan helytelenül Tavirózsának is hívnak – nyáron virágzik a legszebben. Magyarországon egyedül a fehér színváltozata fordul elő, a rózsaszín, piros, kék színűeket távol-keletről telepítik. Utánajártunk, hogy melyik tavakhoz érdemes ellátogatni, ahol gyönyörködhetünk ennek a ritka és meseszép növénynek a látványában. 

A Tündérrózsának külön száron nő a levele és külön száron a virága. Régebben minden részét (levelét, szárát, virágát) egészen apróra vágták és megfőzve fogyasztották, ezt hívták Tündérrózsa főzeléknek. A fehér tündérrózsa (Nymphaea alba) védett növény, levélnyele és virága akár 3 méter hosszúságúra is megnőhet, eszmei értéke 5.000 Forint.

Hazánkban csak a fehér tündérrózsa őshonos Forrás: Shutterstock/Stefano Benanti

A fehér tündérrózsával tavakban, holtágakban, tápanyagban gazdag, iszapos talajú álló- vagy lassan folyó vizekben találkozhatunk. A víz tisztán tartásában fontos szerepük van, mivel víz felszínén elterülő leveleik beárnyékolják a vízfelszínt, így csökkentik az esetleges algásodás kialakulását.

TUDTAD?

A tündérrózsát az ősi egyiptomiak az élet eredetének szimbólumaként tisztelték. A tudományos nevét a görög mitológiából ismert vízi nimfákról kapta. Virágai mámorító hatásukról voltak ismertek, és régebben a virágait és magjait afrodiziákumnak tartották.
Órákig lehetne gyönyörködni a látványában Forrás: Shutterstock/Betty Shelton

Óhalászi-Holt Tisza - Tiszafüred

Már-már klasszikusnak számít az Óhalászi-Holt Tisza mederszélben található, de több száz méter hosszan és helyenként 50-60 méter szélesen elterülő tündérrózsatársulása. Keresd fel a tiszafüredi Szabics-kikötőt, ahol csónakot bérelhetsz és egy túravezetés keretében megcsodálhatod a fehér tündérrózsákat. A holtág jellegzetessége a sötét színű, kristálytiszta víz, amit hófehér tündérrózsa mező és nádas szegélyez. A holtágban rengeteg elhalt fatörzs, tuskó található, melyeken csérek és szerkők költenek nagy számban. Itt más dolgod nincs, mint gyönyörködni, pihenni, napozni, élvezni a csendet a természet lágy ölén.

Hévízi-tó

A Hévízi-tó különleges növénye bekerült a város címerébe és zászlajába is. A Hévízi-tóba Indiából telepítették a színes tündérrózsákat. Az utóbbi időben a vörös tündérrózsa egy világos színű változata is megfigyelhető a tavon, de a lila, a kék és a pink árnyalatok is előfordulnak. A növény különlegessége, hogy késő éjjel nyílik, egészen másnap délelőttig, aztán a szirmai összecsukódnak. Igazán megnyugtató és gyógyító hatással van a szervezetünkre, ha a tóban úszkálunk, miközben a tündérrózsa levelei a tó párolgását fékezik, a fenéken szertekúszó indák pedig a rádiumos gyógyiszapot védik.

A Hévizi Tófürdőben színes tündérrózsák között úszhatunk Forrás: Facebook/Hévíz Tófürdő

Mosoni-Duna - Szigetköz

A fehér tündérrózsa a Felső-Szigetközben egyetlen, az Alsó-Szigetközben mindössze néhány helyen fordul elő. Ha erre kirándulsz, akkor a kristálytiszta, békés vizű Zátonyi-és Gazfűi –Duna ágon végig evezve fedezheted fel a csodálatos vízi élővilágot, és a tündérrózsák mellett kisvöcskökkel és édesvízi szivaccsal is találkozhatsz. A nyugodt folyón SUP túrákat is szerveznek, így közelebbről is megnézheted a lenyűgöző virágzó növényeket, vagy egy gyors fürdés erejéig meg is mártózhatsz köztük.

A Mosoni-Dunán evezve is találkozhatunk fehér tündérrózsával Forrás: Facebook/Pisztráng Kör Egyesület

Jó hír, hogy te is segíthetsz elkészíteni hazánk fehér tündérrózsa térképét. Ha bárhol fehér tündérrózsával találkozol, a Vadonleső oldalán található térképen be is jelölheted.

(Forrás: csodalatosbalaton.hu, itthonatiszatonal.blog.hu, termalfurdo.hu)

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.