Ma van a csillagászati nyár kezdete és a nyári napforduló

június 21.
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 21. 12:10

A csillagászati nyár kezdetén a Nap az égbolton megtett látszólagos útján a legmagasabb ponton ját, vagyis ilyenkor a leghosszabb a nappal, és a legrövidebb az éjszaka. Hazánkban közle 16 órás nappali világosságra számítsunk a mai nap.

Forrás: Lorenz Huter / Unsplash

A napfordulókat már a keresztény egyház létrejötte előtt is megünnepelték, így sokáig pogány népszokásoknak tekintették a vele kapcsolatos hiedelmek megélését. De miután - a kereszténység felvételét követően - Szent Iván napjához kötötték a nyári napfordulót, már sokkal elfogadottabbá váltak a szokások.

Bár nem esnek egybe a dátumok, Szent Iván-napja a nyári napforduló ünnepe, a szertartásos tűzgyújtások egyik jeles napja, és ezen kívül ezernyi szokás kapcsolódik hozzá: Az ekkor gyújtott tűzről azt tartották, hogy megvéd a köd, a jégeső és a dögvész ellen, és elősegíti a jó termést. Időjárás szempontjából úgy vélték, hogy 40 napig olyan idő lesz, mint amilyen ezen a napon van. A gazdáknak pedig ekkor kell elvetni az őszi répát és retket, valamint Szent Iván-napján kell leszedni a gyógynövényeket - olvasható az alon.hu oldalán.

A Szent Iván-napi tüzeknek egészség- és szerelemvarázsló szerepe is volt, ezért is ugrották át őket, és füstöltek felettük különféle illatos növényeket. A tűzre egyébként még ma is kerül zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz, sőt egyes helyeken még embert fomázó bábu is. Ennek a Szent Iván-napi tűzgyújtásnak voltunk mi is a szemtanúi június 18-án Spitz an der Donau településen, a Duna déli partján. Élményeinkről a héten olvashattok részletesen és sok fotóval.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.