Száz képzőművésszel találkozhatunk Balatonon, a Lovason megrendezett művészeti heteken

vásár
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 12. 19:42

Idén újra megrendezik az északi part legnagyobb kortárs művészeti programsorozatát, mely három héten át várja az érdeklődőket kiállításokkal, tárlatvezetésekkel, pódiumbeszélgetésekkel, koncertekkel, vetítésekkel és művészeti workshopokkal. A július 30-tól augusztus 21-ig tartó Garten Balaton művészeti heteket idén harmadik alkalommal rendezi meg a Garten Alapítvány és a Nagy Gyula Alapítvány. A fesztivál helyszíne három észak-balatoni település, Lovas, Felsőörs (Márffy Ház) és Csopak lesznek.

Forrás: Garten Balaton / Facebook.com

A korábbi évekhez hasonlóan idén is a kortárs képzőművészeté, szobrászaté és fotográfiáé lesz a főszerep. A háromhetes eseménysorozat ideje alatt 4 helyszínen 7 kiállítást és két köztéri installációt valósítanak meg, melyeket számos társművészeti rendezvény kísér.

Lovason, a Nagy Gyula Galéria szolgál a közel 300 kortárs műalkotást kiállító Garten Balaton Művészeti Vásár helyszínéül, melyre a kurátorok száz művésztől válogattak képeket. Az alkotások többsége a pandémiára reflektál, így az őket bemutató szekció hívószava a "Határaink" lett. A kiállításhoz kapcsolódóan több tárlatvezetés is megvalósul olyan ismert művészek vezetésével, mint Wahorn András és drMáriás. A Lovason található Nagy Gyula Galéria hétfő kivételével minden nap 15 órától programzárásig látogatható. Itt rendezik meg a művészeti hetek megnyitóját is július 30-án, 18 ótártól. A Garten Balatont Fenyvesi Ottó költő nyitja meg.

Csopakon a ZM+G galéria kertje várja az érdeklődőket. Itt Zámbó Attila szobrászművész vöröskőből és gránitból készült, absztrahált, ironikus állatszobrai között sétálhatnak a látogatók. A belső kiállítótér Robitz Anikó Fény és felület című kiállításának ad helyet, és hétfő kivételével minden nap 15 órától 18 óráig látogatható.

A Garten Balaton idei eseménysorozata Felsőörsön új helyszínnel bővül. A Fotóudvarban a kortárs fotográfiáé lesz a főszerep. Augusztus 7-től 17-ig minden nap 15 órától kezdődnek majd a programok: lesznek különleges esti fotóbemutatók, koncertek, filmek, és beszélgetések érzelmeink történetéről és ábrázolásáról Charles Darwintól a kortárs fotóművészetig - olvasható a rendezvény hivatalos oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.