A debreceniek ismét kincseket keresgélhetnek a régiségek között

Debrecen
PUBLIKÁLÁS: 2021. május 03. 17:02

A tavasz jó hírekkel érkezett a régi tárgyak kedvelői számára: több hónapos kihagyás után végre sikerült újra megrendezni a debreceni régiségvásárt. Idén először a költészet napján, április 11-én – a szokásos helyszínen, a Kishegyesi úti Tesco parkolójában tarották meg a vásárt, és a tervek szerint májusban az érdeklődők két alkalommal is keresgélhetnek majd a kincsek között.

A bolhapiacon érdemes alaposan körbe nézni, mert igazi ritkaságokra is bukikanhatunk - illusztráció Forrás: Th G, Pixabay/Pixabay

A haon.hu cikke szerint a régiségek között különleges óraszerkezetek, rádiók, írógépek mellett festmények, bakelitlemezek is akadtak. De többségében könyvek, retró játékok, régi képeslapok, mindenféle dísztárgyak és porcelánok sokasága fogadta a népes tömeget.

A folytatás sem marad el a tervek szerint, a következő régiségvásárokat május 9-én illetve 23-án tartják, reggel 7 órától.

Ahogy a rendzevény szervezője, Máté László figyelmezteti az érdeklődőket: a vásár területén fokozottan figyeljenek önmaguk és mások biztonságára, a maszk viselése pedig természetesen kötelező – írja a dehir.hu.

Ugyanakkor a május 8-9-re tervezett Debreceni Tavaszi Nagyvásárt a járványhelyzetre való tekintettel – a vásározók, a vásárt látogató közönség és az ott dolgozó munkatársak egészségének védelme érdekében – a vásár rendezője a Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzatával egyeztetve azt a döntést hozta, hogy nem tartja meg – olvasható a haon.hu mai cikkében.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.