Az új Duna-híd tervéről már itt a Travelón is írtunk korábban, a Portfolio azonban a hidat tervező UN Studio weboldalán most azt szúrta ki, hogy már újabb, pontosabb részleteket is lehet tudni a Dél-Buda és Dél-Pest közé tervezett Galvani híd építéséről. A látványtervek mellett ugyanis megjelent többek között, hogy milyen hosszú lesz a híd, mekkora lesz a távolság a hídpillérek között, valamint az is, hogy milyen járművekkel lehet majd használni a hidat.
A tervekből kiderül, hogy a hídon az autóforgalom számára összesen 4 sávot terveznek, emellett 2 villamos sávot és a híd két oldalán járdát alakítanak ki a gyalogosok számára, valamint kétoldali kerékpárút is helyet kap rajta.
A hidat 529 méter hosszúra tervezik, a két hídpillér közti legnagyobb távolság pedig 220 méter lesz.
A híd egyes felmérések szerint az átadást követően naponta minimum 37 ezer, de akár 50 ezer gépkocsival is tehermentesítheti Budapest belvárosát. A hídra tervezett villamosvonal pedig akadálymentes átszállási kapcsolatot fog biztosítani a Csepel-szigeten a megújuló H7-es, a pesti hídfőnél pedig a soroksári, ráckevei H6-os HÉV felé.
Az új Duna-hídra a jelenlegi tervek szerint 2023-ban írják ki az építési pályázatot, az építkezés pedig legalább három évig eltarthat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.