Gulyásfőzésben és söröshordó hajításban is összemérhetik az erejüket a hétvégén

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. október 06. 20:54

Ha úgy érzik, verhetetlen a bográcsgulyásuk, akkor október 10-én megmutathatják főzőtudományukat a nagyvilágnak. Ugyanis a Budapest Gardenben, az egykori Görzenál helyén bográcsos főzőversenyt és Parasztolimpiát rendeznek 11:30-tól.

Forrás: Budapest Garden / Facebook.com

A versenyre online lehet jelentkezni a helyszín weboldalán keresztül, és a nevezési díj ellenében a versenyzők kapnak állványt, gázzsámolyt, bográcsot, fedőt, fakanalat és merőkanalat. Amit hozniuk kell, azok az alapanyagok, a saját késük, vágódeszkájuk és az alapanyagok tárolásához szükséges edények. Egy csapatba maximum 8 fő állhat össze – olvasható az esemény Facebook oldalán.

Aki azonban ebben a versenyszámban nem indulna, de azért kóstolna egy kis gulyást, azt a Budapest Garden csapata várja egy-egy tányérra 13 órától a helyszínen. Az adagok ára 800 forint. A másik programlehetőség pedig a Parasztolimpia lesz, ahol különböző ügyességi és erősségi feladatokban próbálhatják ki magukat 14 órától.

Remekelhetnek söröshordó-hajításban, korsótartásban, sörivóversenyen, szögbeverésben, szkanderversenyen, talicskatolásban és tűzoltóautó-húzó versenyen is.

A bírák itt is, mint a főzőversenyél 3 díjat osztanak ki az első három helyezettnek. A mulatságra és az esti Magácska koncertre a belépés ingyenes, de a megmérettetéseknek nevezési díja van. A Parasztolimpián való részvétel 1000 forint, a főzőverseny pedig 5000 forint. Ha szombaton rosszra fordulna az idő, már az esőnap is megvan, ami október 17. lesz - írták a szervezők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.