Újra látogatható a Svábhegyi Csillagvizsgáló

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2019. november 30. 11:35

A Svábhegyi Csillagvizsgáló – a mai intézmény teljes neve az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpont Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Kutatóintézete – 1922 óta működik a XII. kerületi Konkoly-Thege Miklós úton.

Idén novembertől újra látogatható a bemutató csillagvizsgáló, ahol az Interaktív Csillagászati Élményközpontban nappali és éjszakai programokon interaktív távcsöves bemutatókat tartanak. Megtekinthetők a napkitörések, a holdkráterek és napfoltok, 3D űrfelvételeket vetítenek, valamint megismerkedhetünk a csillagvizsgáló működésével. Az intézmény célja, hogy a világegyetem szépségét és a tudomány eredményeit mindenki számára elérhetővé tegyék - írja a pestbuda.hu.

A főépület 2016-ban Forrás: Globetrotter19/wikipedia.org

Konkoly-Thege Miklós csillagdáját 1869-ben építette a felvidéki Ógyallán, a saját birtokán, később az intézményt a magyar államnak adományozta. Amikor bizonyossá vált, hogy a Felvidéket elcsatolják Magyarországtól, 1919 elején az ógyallai obszervatórium műszereit leszerelték és Budapestre szállították.

Az állami obszervatórium létrehozásáról 1920-ban született döntés, a főváros egy nyolcholdas területet adott a Svábhegyen az intézet számára. A csillagda megvalósításában nagy szerepet játszott az 1922-ben hivatalba lépő gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter.

Az építkezés 1921-ben kezdődött, először a Meridiánház épült fel 1922-ben, sokáig itt mérték a pontos időt az országban. Később elkészültek az egyedi kialakítású kupolák, benne a távcsövekkel.

A kupolák 1940-ben Forrás: Somlai Tibor/Fortepan/commons.wikimedia.org

A neoklasszicista stílusú főépületet 1926-ban adták át. Jelenleg kutatóépületként működik, erkélyek és sík tetőterasz található rajta.

A Svábhegyi Csillagvizsgáló az ország legrégibb és legnagyobb akadémiai csillagvizsgáló intézete, gazdag tudományos eredmények születtek a falai között. A növekvő fényszennyezés miatt az észlelőmunkát 1960-tól áthelyezték a mátrai Piszkés-tetőre.

2015-ben felújították a Konkoly-Thege Miklós Csillagászati Intézet főépületét, valamint renoválták a közelében lévő két csillagvizsgáló kupolát is. A főépület külső homlokzata megszépült, új tetőt kapott, valamint korhű módon, de korszerű hőszigeteléssel kicserélték a nyílászárókat. A rekonstrukción és a kutatóházak fejlesztésén kívül idén létrehoztak egy látogatóközpontot, ahol várnak mindenkit, aki érdeklődik a csillagászat iránt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.