Attila korabeli, ritka sírra bukkantak Kecskemét határában

Kecskemét
PUBLIKÁLÁS: 2017. május 26. 17:44
Attila korabeli, ritka sírra bukkantak Kecskemét határában.

Az 5. század első felére tehető hunkori, módos férfi ritkaságszámba menő sírját tárják fel régészek a Mercedes újabb gyárának tervezett területén, Kecskemét határában – írja az MTI.

A Mercedes gyár melletti feltárás Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A hozzávetőleg negyvenhárom hektárnyi területen május 15. óta végeznek teljes felületű feltárásokat. Eddigi munkájuk során a 2. századtól az 5. század eleje között keletkezett szarmata, illetve a 7. századtól a 9. század elejéig keltezhető avar kori települések nyomaira bukkantak.

A sírban egy díszes, ezüstveretes kard is volt Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A hét lelőhely egyikén egy Krisztus utáni 5. század első felére, a hun korra tehető, észak-déli fekvésű, úgynevezett padmalyos sírt találtak. A feltehetően a sírrablók elleni védelmet szolgáló temetkezésre jellemzően a testet a téglalap alapú sírgödör oldalában kialakított üregbe fektették.

A módos férfi keleti típusú, rövid tőrkardját veretes hüvelyben tárolta, és mellette a tőrjének hüvelyét díszítő arany veret is napvilágot látott. Két öntött arany csatot is rejtett a sír a halott lábainak közelében, ezek a lábbeli szíjazatához tartoztak. A férfi feje alól egy öntött arany hajkarika került elő. A sírgödör északi végében pedig egy tipikusan erre a korszakra tehető szürke, fényezett felületű, korongolt korsót is rejtett a föld.

Öntött aranycsatok az elhunyt lábbelijéről Fotó: Ujvári Sándor / MTI

A négy arany tárgy jelentőségét jelzi, hogy a múzeum gyűjteményébe hasonló korú és gazdagságú temetkezési lelet még nem került be. Mint mondta: a hun korból pár tucat hasonló, padmalyos temetkezés ismert ugyan a Kárpát-medence területén, de a Duna-Tisza-közéről ez az első ehhez a korhoz köthető, hiteles körülmények között megfigyelt sír.

A korszakra jellemző szürke, korongolt korsó Fotó: Ujvári Sándor / MTI

Az eddigi munkák során előkerült további leletek mind azt bizonyítják, hogy igen sűrű településhálózat volt ezen a területen mind a szarmata, mind pedig az avar korban. Egyes lelőhelyeken sok római importból származó kerámiát találtak, de jelentősnek tekinthető annak a kiöntőcsöves korsó maradványainak előkerülése is, ami szintén a hun korra tehető.

A terepmunkák várhatóan november közepén fejeződnek be. Mint korábban hírül adtuk, országszerte szakmai előadásokkal és családi programokkal várják az érdeklődőket május 26-án és 27-én a régészet napja rendezvénysorozaton; a székesfehérvári, pécsi és dunaújvárosi programokról írtunk részletesen.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Friss régészeti szenzációt láthat a Múzeumok éjszakáján
Néhány órára megtekinthető lesz a napokban talált aranylelet, mielőtt megkezdenék restaurálását.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.