Április végétől indul a Fülemülék éjszakája programsorozat, amelynek keretében idén országszerte mintegy ötven helyszínen, többnyire lakott területeken vagy ezek határában késő délutáni, kora esti sétákkal várják a madarászok a fülemülék éneke iránt érdeklődőket – írja az MTI.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) keddi közleménye szerint a fülemülék tavaszi vonulásához alkalmazkodva több mint egy évtizede rendezik meg az április végétől május végéig tartó programsorozatot. A rendezvényhelyszíneken nem csak hallani, de gyakran is látni lehet a fülemüléket kézben, ugyanis a helyszínek egy részén madárgyűrűzés is zajlik.
Magyarországon a lakott területek bokrosaiban is gyakorinak számít a világ egyik legszebb énekhangú madarának tartott fülemüle. A verébméretű, egyszínű barnás felsőtestű, vöröses farkú madár nem csak kilométernyi távolságra is elhallatszó hangereje és énekének változatossága miatt híres, de az is különleges benne, hogy a hímek éjszaka is énekelnek.
A fülemüle hangja évezredek óta megigézi az embereket és megihleti a művészeket. Andersen Fülemüle című meséjéből Sztravinszkij írt operát, amelyhez a fülemüle énekművészetéből nyert ihletet. Händel orgonaversenyében a kakukk mellett a fülemüle strófái is megszólalnak. Oscar Wilde A csalogány és a rózsa című novellájának csalogány főhőse dalát és vérét áldozta a szerelem oltárán, de Arany János, Samuel Taylor Coleridge és John Keats verseiben is feltűnik a madár.
A rádió hőskorában, Angliában, a BBC közvetítettek egy szabadtéri koncertet, ahol Beatrice Harrison csellóművész a kertjében duettet játszott az ott éneklő fülemülékkel 1924 májusában. A kísérlet akkora közönségsikert aratott, hogy a rádióközvetítést a következő hónapban, majd a rákövetkező 12 tavaszon is megismételték.
A faj hosszú távú vonuló, a telet Afrika Szaharától délre húzódó területein tölti. Az első madarak már április első felében, a többség azonban április végén és május elején érkezik Magyarországra, és a hímek szinte azonnal énekelni kezdenek. A programok folyamatosan frissülő listája az MME honlapján található.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.