Zenei kísérők, amitől jobban csúszik a pálinka

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2013. szeptember 19. 18:04
Idén a Karib-térség a nemzeti italát mutatja be a Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon, amelyhez nemcsak világzenei csemegék társulnak, de esténként még egy koccintás lánc is indul.

Akárcsak a legnagyobb szeszfőző mesterek, számos zenész is azt vallja, olykor az egymásnak teljesen ellentmondó elemekből lehet igazán egyedit alkotni. Ez lehetne akár a fesztivál zenei programjának mottója is, hiszen olyan vegyítés történik majd a színpadon, amelyre ilyen dózisban ritkán akad példa.

Szabó Balázs

Forrás: Origo


A csütörtöki napot Szabó Balázs Bandája nyitja. A frontember elmondása szerint a zenekar amolyan „csontok között kifolyt" muzsikát játszik, amely leginkább „funky népzenének" vagy „bluesos folk rocknak" nevezhető. A bandát egy nem mindennapi páros váltja. A jazz világából érkező Fábián Juli és az elektronikus hangzással kísérletező Palásti Kovács Zoltán.

Fábián Juli Forrás: Origo



Zoohacker 2011 óta kápráztatja el a közönséget sajátos stílusával. A Juli Zoo nevet viselő formáció Like a child című számával vált széles körben ismertté, amellyel 2012-es hazai Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe is bejutott.

Kerekes Band Forrás: Origo



A Pálinkafesztivál pénteki és szombati napján tiszteletét teszi a Bohemian Betyars, a Kerekes Band, a Zombori, a RomUngro Fiúk és a Gypo Circus. Sok más fesztivállal ellentétben, itt a záró nap is tartogat zenei izgalmakat. Színpadra lép a Galileo, majd a Cimbaliband jóvoltából lehetőség nyílik a cimbalom rock'n'roll megismerésére, az utolsó koccintások mellé pedig a Besh o Drom dallamai társulnak.

RomUngro Fiúk Forrás: Origo


A boldogság koccintással terjed – mondják a szervezők. S hogy mindezt a gyakorlatban is szemléltessék, minden este 20.00 órától a színpad környékére várják azokat a látogatókat, akik részt szeretnének venni a koccintásláncban. A pódiumról induló izgalmas, kapcsolatteremtő és közösségépítő játék célja az, hogy a koccintás minél több emberhez eljusson.

Pálinka a macaronban is

A szervezők ígérete szerint azonban nemcsak a kóstolópoharakból, de a desszertekből is a legfinomabb hazai párlatok zamata köszön majd vissza a Budai Várban, ahol ezúttal külön helyet alakítanak ki az édességkülönlegességeknek. Kóstolhatunk majd pálinkával töltött bonbonokat és macaronokat, békési szilvalekvárral töltött papucsot, ChocoMe-Rézangyal párosításából született málna pálinkával ízesített étcsokoládét vagy körtés likőrös fehér csokoládét is.

Részletes nagyszínpad program:

Október 3. Csütörtök: 18.00: Szabó Balázs bandája, 20.00: Juli Zoo
Október 4. Péntek: 18.00: Bohemian Betyars, 20.00: Kerekes Band
Október 5. Szombat: 16.00: Zombori, 18.00: RomUngro Fiúk, 20.00: Gypo Circus
Október 6. Vasárnap: 16.00: Galileo, 18.00: Cimbaliband, 20.00: Besh o Drom

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.