backstage

Kolbásszal hizlalta magát Köllő Babett

K. Sz.

Létrehozva: 2018.11.19.

Forrás: Hatlaczki Balázs

Szinte izzott a levegő a TV2 Csak show és más semmi című sikerműsorának legutóbbi felvételén, ugyanis a mezőny két legdögösebb anyukája, Horváth Éva és Köllő Babett gyakorlott táncosnőket megszégyenítő profizmussal tekerték el a férfinézők fejét.

Babett a múlt héten már brazil szambatáncosnőként egy falatnyi bikiniben megmutatta bombasztikus alakját, de most még erre is rátett egy lapáttal: igazi rosszlányként rázta a popsiját enyhén szólva is hiányos öltözetben Horváth Évával, megmutatva, hogy két anyuka is lehet irtózatosan szexi.

– Három percre itt egy igazi könnyűvérű nővé váltam és rettenetesen élveztem, hiszen ez a „csaj” a lehető legtávolabb áll tőlem. A való életben nem ilyen vagyok, és ezt a férjem is tudja, de itt teljesen elfogadja – mesélte Babett, aki azt is elárulta, hogy minek a segítségét kérte a tökéletes alakításhoz. 

– A szambánál rapid diétába kezdtem, amit most berekesztettem és este jóízűen ettem a kolbászt, hiszen ehhez a produkcióhoz kellenek a dús idomok. Isteni kardió amúgy a twerkelés és arra jutottam, hogy szeretném tovább tanulni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141575_auto_resized.jpg
origo.hu

Undorítóan zaklatta a veronai buszbaleset halottjainak hozzátartozóit egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27186_resized.jpg?avcount=1713449112
origo.hu

Borzasztó felfedezés: megtalálták az első vámpírbaktériumokat, embervért esznek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141417_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kétségbeesetten kéri a követők segítségét Hajdú Péter - ismét megtörtént

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17139233_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A mai MCC-Brussels balhéhoz, mielőtt a kormánypropaganda csúcsra járatja a hazudozást

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137825_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Utálja a magyar konyha egyik kedvenc fűszerét Gwyneth Paltrow

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17138042_auto_resized.jpg
vg.hu

Történelmi eső mosta le a térképről Dubajt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17136039_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Az 5 legjobb cukkinifasírt, ha a húsos ételeket nem kívánod

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713449112
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713449112
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141335_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Belépés előtt is átvizsgálnak - szigorításokat jelentett be a Tesco

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek