„Megígérted, hogy nem fogsz bántani!” – Rendszeresen zaklatta exe a brutálisan meggyilkolt Enikőt

„Megígérted, hogy nem fogsz bántani!” – Rendszeresen zaklatta exe a brutálisan meggyilkolt Enikőt

gyilkosság
PUBLIKÁLÁS: 2021. augusztus 14. 15:00
Pillangókéssel szíven és többször hasba szúrta volt barátnőjét Gödön egy férfi a nyílt utcán, a 34 éves nő a kórházban belehalt sérüléseibe. A rendőrök azonnal tudták, hogy kit kell keresni, ugyanis a férfi korábban bántalmazta és zaklatta exét.
Bors

A 34 éves Enikő egy szórakozóhelyről tartott haza szerda éjjel Gödön. Mikor volt párja feltűnt a sötétben, egy darabig elkísérte, vitatkoztak, majd Enikő azt mondta:

Megígérted, hogy nem fogsz bántani. 

 - számolt be a Tényeknek az egyik szemtanú. Majd csak a nő kiáltozását hallotta, azonnal a segítségére sietett. Mentőt hívott a hason és szíven szúrt vérző áldozathoz, akit azonnal kórházba szállították. Rögtön megoperálták, de nem tudták megmenteni az életetét, egy 11 éves kisfiú maradt utána árván.

A rendőrség azonnal tudta, hogy kit kell keresni, ugyanis a 27 éves férfi zaklatta volt párját.

A férfi rendszeresen fenyegette párját, nem akarta, hogy hapcsolatuk véget érjen

- mondta a Tényeknek Hadházi Kornél, a megyei rendőrség sajtóreferense.

Pár órán belül mindössze 2 kilométerre a helyszíntől megtalálták a tettest, aki édesapja házában volt. Azonnal őrizetbe vették K. Lászlót. A rendőrök útközben egy mogyoróbokor alatt megtalálták a gyilkossághoz használt pillangókést.

A családja már kereste Enikőt, mert éjjel nem ment haza, a rendőrség értesítése után délután 2 körül érkeztek a kórházba. Ahol nem sokkal később az orvoskok lányuk halálát tudatták velük. 

A szülők összeomlottak, ők vigyáznak majd 11 éves unokájukra, akinek édesapja is nemrég hunyt el.

Egy gyermeket elveszíteni borzasztó, főleg, ha egy árva Unoka is marad utána.- mondta könnyek között Enikő édesanyja.

Nagyon féltették lányukat a 27 éves férfitól, aki többször megverte, legutóbb három hete, amikor mentőt kellett hívni hozzá. A Tények értesülése szerint Enikő azért akart véget vetni a kapcsolatnak, mert a férfi drogos volt, és rendkívül agresszív. K.László nem akart szakítani, üldözte szerelmével, folyamatosan zaklatta exét. 

A férfit bilincsben vitték a rendőrök a tárgyalásra. De sem a kihallgatáson, sem azután nem mutatott megbánást, hogy legalább egy hónapra börtönbe küldte a bíró. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.