Wladár Sándor nem tartja magát felelősnek a 9 fertőzött magyar úszó és edző miatt

A hazai szövetség kéthetes edzészárlatot rendelt el, az uszodákra lakat került. Wladár Sándor, a sportágat irányító testület elnöke szerint senki sem követett el hibát.
A hazai szövetség kéthetes edzészárlatot rendelt el, az uszodákra lakat került. Wladár Sándor, a sportágat irányító testület elnöke szerint senki sem követett el hibát.

Miért engedték meg, hogy március közepén, a néhány napja külföldről hazatért úszók továbbra is edzhessenek? Nem lett volna jobb, ha mindenki kéthetes önkéntes karanténba vonul?

Wladár Sándor: Körültekintő döntéseket hoztunk, az Emberi Erőforrások Minisztériumával, a Nemzeti Sportközpontokkal, a járványvédelemmel és a külügyminisztériummal egyeztetve. Mielőtt hazaérkeztek az úszóink, minden csapat tájékoztatót kapott a kormányzati intézkedésekről.

Ekkor még csak Irán, Dél-Korea, Olaszország és Kína volt megjelölve endémiás gócpontként, szó sem volt arról, hogy például a Thaiföldről, Törökországból, az Egyesült Államokból, Dél-Afrikából, Izraelből, Portugáliából és Bulgáriából hazatérő sportolóinkat bármilyen korlátozó intézkedés, szabályozás érintené. Így nem korlátozhattuk az edzéslehetőségeiket.

Nem tartja mégis felelőtlenségnek, hogy március 16-án még az uszodában gyakoroltak a válogatott kerettagok, és csak 17-én határoztak arról, hogy a tervezett, zárt edzőtábor előtt felfüggesztik a tréningeket, s a további gyakorlásokat két negatív teszteredményhez kötötték?

Wladár: Úgy gondolom, senki nem követett el hibát az edzések megtartásával, más sportágakban is hasonlóan jártak el. Ebben a helyzetben mindenki katona, az a feladata, hogy a felülről jövő utasításokat betartsa, márpedig ekkor semmiféle korlátozás nem volt arra vonatkozóan, hogy ezeket az edzéseket ne lehetne megtartani.

Az országos bajnokság megtartásához március 15-ig ragaszkodtak. Miért?

Wladár: Tizenhárom forgatókönyvet dolgoztunk ki, hogy a kormányzati szigorításoknak megfelelve tudjuk megtartani az olimpiai kvalifikációról döntő viadalt. Ne feledjük, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ekkor még hallani sem akart a 2020 nyarára tervezett tokiói játékok halasztásáról. Úgyhogy, azt hiszem, március 15-én jó döntést hoztunk az ob elhalasztásával.

Reálisnak tartja, hogy a nemzetközi szövetség terveinek megfelelően augusztusban megrendezzék a budapesti Európa-bajnokságot?

Wladár: Abszolút nem. Elmondtam akkor is, amikor ez felvetődött, tarthatatlan az időpontot.

* * *

A koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreket ide kattintva találja!

Blikk