Veszélybe került Majkáék esküvője

Veszélybe került Majkáék esküvője

elmarad
PUBLIKÁLÁS: 2020. március 25. 08:30
Sok más menyasszony és vőlegény sorsában osztozva, valószínűleg Majka és Dundika sem tudja megtartani nyárra tervezett esküvőjét. A rapper azonban megígérte gyermekei édesanyjának, hogy a lagzi csak csúszik, nem marad el.
uv, K. K.

Tíz együtt töltött év és két gyönyörű gyermek után Majka és Dundika úgy döntött, szeretné hivatalossá tenni kapcsolatát, és idén végre kimondani a boldogító igent. Már minden készen áll a nagy napra, amelynek dátumát is kitűzték, ám a világjárvány miatt veszélybe került az esküvő.

Majka épp hétfő esti élő bejelentkezésében morfondírozott el ezen, amikor a Maradj otthon! Fesztivál első vendégeként egyik követője, Hajnival való kapcsolatáról faggatta. 

igazából azért félünk, mert június 20-án van a lagzink, de lehet, elmarad. Vártunk tíz évet, hogy végre megtörténjen, aminek meg kell, de most úgy tűnik, elmarad. Nem tudom, június 20-ig megoldódik-e ez a helyzet, de nagyon kevés rá az esély.

Erre az eshetőségre reagálva Hajni viccesen csak annyit mondott: Peti kapott még egy esélyt az élettől. Vagyis Majka ismét megússza, hogy végre „igába hajtsa a fejét”. A vőlegény azonban megígérte, ha nem jön össze júniusban, akkor egy másik időpontban kelnek egybe. 

A Bors megkérdezett egy esküvőszervezőt, valóban kell-e aggódniuk Majkáéknak és a sorstársaiknak.

– Azt tanácsolom, hogy ne pánikoljanak a párok, hanem első lépésként kérjenek állásfoglalást a helyszíntől, ahol az esküvőjük lesz. Illetve hogy csak hiteles forrásokból tájékozódjanak, például a Magyar Rendezvényszervezők Szövetségénél (Maresz) vagy az Esküvői Szolgáltatók Szakmai Érdekszövetségénél – mondta a Borsnak Kaiser-Nagy Mariann, aki szerint akár a nagy nap előtti harmadik hétig is lehet várni a végső döntéssel.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy a polgári szertartásokat két tanúval a legtöbb polgármesteri hivatalban megtartják, és hogy őszi és téli szabad időpont még szép számmal akad azoknak, akik ragaszkodnak a 2020-as es­küvőhöz.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.