Vérfürdő Kajárpécen: Édesanyja holttestét ölelte a kis Dominik

Vérfürdő Kajárpécen: Édesanyja holttestét ölelte a kis Dominik

féltékeny
PUBLIKÁLÁS: 2019. február 27. 04:10
Késsel a nyakában talált rá nevelőapja a virágkötőlányra, akivel brutális módon végzett volt szerelme. A Bors döbbenetes részleteket tudott meg a gyilkosságról.
B. B.

Mécsesek és gyertyák jelzik a helyét annak a szörnyű gyilkosságnak, ami a takaros Győr-Moson-Sopron megyei faluban, Kajárpécen történt hétfő hajnalban.

Az elborult agyú Cs. Gergő hajnalban rontott volt párjára, a 27 éves U. Piroskára, és halálra szúrta az asszonyt, majd elmenekült. Közös gyermeküket, a kis Dominikot a holttest mellett hagyta.

Menekült a párjától

A lány alig másfél hete lakott a kajárpéci albérletben, ahová párjával közös otthonukból me­nekült.

Az ismerősök szerint nagyon sokat veszekedtek, csupán egy közös maradt bennük: mindketten imádták gyermekü­ket, a 10 hónapos Dominikot. A lányt és a tündéri kisfiút végül egy kajárpéci nyugdíjas, Laci bácsi fogadta be a házába. Úgy tűnt, Piroska élete végre révbe ért: virágkötőmunkáját otthonról végezhette, együtt lehetett az új lakásban kisfiával, és Gergővel is rendeződni látszott a viszonya. Emellett újra közel élhetett édesanyjához, akivel mindig nagyon szerették egymást.

Csendben ölt a tettes

A Hollandiában dolgozó Gergő azonban váratlanul hazalátogatott.

– Mindennap egy régi Audival érkezett – mesélte a Borsnak a lány főbérlője, Laci bácsi. – Hétfőn nyolc óra fele ment el. Én 11 óra körül fekhettem le aludni, akkor Piroska még vidáman dolgozott a virágain a lámpafénynél – hajtotta le a fejét szomorúan Laci bácsi. Gergő valamikor hajnalban, egy késsel tért vissza Piroskához.

– Semmit nem hallottam, pedig a mellettem lévő lakrészben történt ez a borzalom. A kutyájuk, Deni sem jelzett, pedig élénk, ugatós jószág. De persze ismerte a férfit. Szegény pára azóta csak jár-kel, sír, mintha csak várná, hogy Piroska visszajöjjön – mondta könnyes szemmel a főbérlő.

– Reggel a boltba mentem, láttam, hogy Piroskánál ég a villany, de még akkor sem gondoltam rosszra. Aztán Piroska nevelőapukája átjött, hogy a lányhoz is bekössük a tévét. Ő találta meg a holttestet – tette hozzá a főbérlő, aki szerint Gergő brutális vérfürdőt rendezett. A lány nyakában még benne volt a kés, a kis Dominikot pedig édesanyja holttestén találták meg. Az aprócska gyermek felmászott rá, mintha csak magához akarta volna ölelni halott édesanyját. 

Mamája neveli fel 

Gergőt pár óra múlva, Győrben kapták el, a 29 éves férfi mindent be­vallott. A férfi ismerősei döbbenten állnak a történtek előtt.

– Tudtam a gondjaikról, de úgy tűnt, hogy Gergő elfogadja, hogy vége a kapcsolatuknak – mesélte a Borsnak a férfi egyik barátja.

– Bár a barátomnak tartottam, én is azt mondom, hogy ezért kapja meg a méltó büntetését. Félárvává tette a saját fiát, és megölt egy olyan nőt, akivel valaha szerették egymást. Erre nincs bocsánat – szögezte le a férfi.

Dominikot a nagymamája, Rita és az élettársa, a Piroskát megtaláló László vette magához. Ottjártunkkor nem tartózkodtak otthon, az ismerősök szerint sok intéznivalójuk van most.

– Csoda, ha szegény asszony túléli ezt. Talán az unokájáért képes erős maradni. Laci is sokkot kapott, képtelen szabadulni a holttest látványától – mesélték a környékbeliek. 

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.