Aktuális

Újra lecsapott – senkit sem kímél a Kennedy-átok

G. Sz.

Létrehozva: 2019.08.03.

Drogtúladagolásban meghalt Saoirse Kennedy Hill. A fiatal lányé már a sokadik durva és váratlan halál­eset a híres Kennedy családban.

A Kennedy-átok szót először Ted Kennedy mondta ki saját bírósági meghallgatása alatt, miután egy átmulatott éjszaka után 1969. július 18-án kocsijával letért egy hídról, és a vízbe zuhant a Chappaquiddick szigeten, majd elmenekült a helyszínről. A balesetben Ted titkárnője életét vesztette. Az átok, úgy látszik, soha nem ér véget, és 2019-ben ismét lecsapott, ugyanis 22 éves korában meghalt Saoirse Kennedy Hill, az 1968-ban lelőtt Robert (Bobby) F. Kennedy unokája.

A haláleset a Hyannis Port városában található birtokukon történt, és bár a család még nem erősítette meg hivatalosan, az első hírek szerint a fiatal szépség halálát kábítószer-túladagolás okozta. A lány rendszeresen kiállt az emberi jogok és a nők egyenjogúsága mellett, ám már középiskolás korában a depresszióval való küzdelméről írt az iskolaújságban. Az Egyesült Államok egyik vezető politikusdinasztiáját az elmúlt közel száz évben temérdek sorscsapás és tragikus ha­láleset érte. 

Egymást érő tragédiák

A tragédiák sora a II. világháború alatt kezdődött. Ifjabb Joseph P. Kennedy 1944-ben, 29 évesen halt meg, miután felrobbant a repülőgépe.

* * *

A család legismertebb és legpusztítóbb tragédiája John F. Kennedy elnök 1963. november 22-ei meggyilkolása volt. JFK-t dallasi körutazás során, újraválasztási kampánya alatt gyilkolta meg Lee Harvey Oswald. Az elnök halála sokkolta a népet.

* * *

JFK öccsét, Robert (Bobby) F. Kennedyt nem sokkal az után, hogy megnyerte a kaliforniai előválasztásokat, 1968. június 5-én Los Angelesben az Ambassador Hotel bálterméből kilépve lőtte le egy jordániai férfi. 42 évet élt.

* * *

Robert F. Kennedy fia, Michael Kennedy 1997. december 31-én a coloradói Aspenben egy közös családi síelés alkalmával szerencsétlen módon nekiütközött egy fának, és 39 évesen életét vesztette.

* * *

Robert F. Kennedy másik fia, David Kennedy állítólag soha nem heverte ki apja halálát, és a merényletet követően a drogok után nyúlt. 1984. április 25-én, 28 évesen hol­tan találták egy Palm Beach-i szállodában.

* * *

John F. Kennedy egyetlen fia, ifjabb John F. Kennedy 1999. július 16-án kisrepülőgépét vezette feleségével és sógornőjével a fedélzeten, amikor a gép az Atlanti-óceánba zuhant.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27804_resized.jpg?avcount=1714960211
origo.hu

Next Top Model Hungary: eljött a meztelen fotózás ideje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714960211
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187437_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti szerelmi horoszkóp 2024. május 4-10.: a szerdai újholdnál megtalálhatjuk a közös nevezőt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/N9lx2vCikai934LrxR3GGgua0S87GG1y4tUDCvEMmD0/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5OTlmN2NmMDNkNDQ3OTViMTM5MTVkZjY0NTAzNmQx.jpg
Heti Top

Bőnyi gyerekkéselés, motoros tragédia Komlónál, rejtélyes inárcsi eltűnés: ezek érdekelték leginkább olvasóinkat

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/rooe3-ruBa4zvbF5p4UgeO1lbLFWCqRx6wLe3eCUUQA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VkMDY0NDIwZDZhOTQzYjE5NzI0MzEwZGQxMmFmNjQy.jpg
Anyák napja

„Szívünkben tovább élnek a hazatért angyalok” – együtt emlékeztek meg elhunyt gyermekeikről a gyászoló anyák