Aktuális

Többmilliós fűnyíróval találtak rá a maffiózó holttestére

Bors

Létrehozva: 2019.01.23.

<p>Tehéntetem is akadt már horogra a csodajárgánynak köszönhetően. Amit pedig hétköznapi kamerának néznénk, valójában egy méregdrága szkenner, amelyet a Teréz körúti robbantásnál is bevetettek. Világszínvonalú eszközök segítik a rendőrök munkáját. </p>

A magyar bűnügyi helyszínelők egyik legmodernebb eszközének számító talajradar első ránézésre nem sokban kü­lön­bözik egy hétköznapi fűnyírótól. A külső hasonlóság azonban megtévesztő, egy ilyen szerkezet több millió forintba kerül, és nem kerti munkákra, hanem elásott tárgyak, holt­testek keresésére használják.

Akár harminc­mé­teres mélységig is vizsgálni lehet vele a ta­laj szerkezeti el­változásait. Ez nem azt jelenti, hogy a talajradar csipog, ha földbe ásott fegyvereket vagy holttestet talál. Azt jelzi, a talajban van valami el­vál­tozás. Ez bármi lehet, a nyomozók találtak már elásott te­he­net is. Egy eset­ben, amikor a szlovák hatóságok kérték kölcsön a szerkezetet, egy 2001-ben elásott maffiózó holttestére bukkantak. 

A magyar rendőrség másik csodafegyvere a 3D térszkenner, amelyet súlyos bűncselekménynél először a 2005-ös, londoni metrórobbantásnál használtak. A ránézésre egy állványon lévő kamerához hasonlító, de több tízmillió forintot érő csodagépből mindössze egy van hazánkban a rendőrségnél. 

A kamera hasonló képeket készít, mint a Google Maps. Tizedmilliméter pontossággal szkennel mindent, a képek segítségével nem csak rögzíteni lehet a helyszínt, ha­nem gyakorlatilag „el lehet vinni” a tárgyalóterembe. Így  a bíróságon is pontosan láthatják, hogyan festett a helyszín egy bűncselekmény után. A 3D tér­szkennert használták a Teréz körúti robbantás helyszínelésénél, de a bőnyi rendőrgyilkosságnál is. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142666_auto_resized.jpg
origo.hu

Elárulta, milyen nőre vágyik a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27196_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Spontán öngyulladás: minden magyarázat nélkül gyulladt fel több ember

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17137010_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elfogadta a parlament: teljes mértékben betiltják a cigaretta árusítását

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142412_auto_resized.jpg
hirtv.hu

"Üljön be a szerkesztőségbe lapot készíteni!" – vágta oda Hont András Magyar Péternek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17141332_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nagyon cukik együtt: így öleli magához Tóth Gabi szerelme a kis Hannarózát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142395_auto_resized.jpg
vg.hu

Kétmilliárdból újul meg a Hévíz-Balaton repülőtér

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27195_resized.jpg?avcount=1713482708
origo.hu

Elképesztő dolgok történtek a római bordélyházakban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27151_resized.jpg?avcount=1713482708
she.life.hu

A hajszolt életvitel nem lehet kifogás, vedd komolyan a vashiányt (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27156_resized.jpg?avcount=1713482708
videa.hu

Káposztás kofta, sült szeretetgolyók fűszeres paradicsommártásban -receptvideó (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17142175_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/mSts2k-JQqRYODCdW16d4eqJA9FMyXwYmZjTAbujoAc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU0ZWEyYWViNjJmOTRhMzZhN2VhOTU0NWViNDI3MjJh.jpg
Megindító

„A szemeim előtt hunyt el” – kisfia 5. születésnapján halt meg Luca

https://cdn.borsonline.hu/2024/04/JIJelZCZnGCtu6W-rcfNnVOo_DQavFwenPnAqUoGoHU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2Q5MmFmZDE3ZjY1NDQ5YzFhYWNlOGY4NDc5ZGZkNDlm.jpg
Dráma

Visszatért a színpadra a Nemzeti Színház lebénult művésze