Aktuális

Nevetgélt az ügyvédjével! – kérdőre vonta lánya gázolóját a Tankcsapda koncert után meghalt Kata édesanyja

Bors

Létrehozva: 2021.11.09.

Bocsánatot kért áldozata anyjától, bár bűnösségét továbbra sem ismerte el V. Martin, az a férfi, aki két éve az M3-as autópályán gázolta halálra az ott sétáló B. Katát. A nő Tankcsapda-koncertről tartott haza, amikor megtörtént a tragédia. Az együttes dalt írt emlékére.

Forrás: Bors

Először szólalt meg a két évvel ezelőtti baleset óta V. Martin, az gyömrői fiatal, aki az M3-as autópályán gázolta halálra az ott gyalogló B. Katát, miután a nő egy vita után kiszállt barátja, Zoltán mellől a kocsiból, az ajtót pedig rázárta a férfire. Mint arról a Bors akkoriban megírta, Martin nem segített, hanem haza hajtott, mégsem tartotta magát bűnösnek a bíróság előtt a cserbenhagyásban, ugyanis azt állítja:

nem tudta, hogy embert gázolt, azt hitte, egy tárgynak ment neki.

Hallottam egy halk puffanást, de tovább hajtottam, abban a hiszemben, hogy valami tárgy lehetett – mondta, hozzátéve, azt hitte, maximum anyagi kárt okozott, annak ellenére, hogy a szélvédője is összetört a becsapódástól.

Kiderült emellett, hogy a férfinek a baleset után más ügy miatt is meggyűlt a baja a törvénnyel: nemrég ittas vezetésért 180 óra közmunkára, és 1 év 5 hónapos vezetéstől eltiltásra ítélték.

Szembenézett az áldozat anyjával

Ezután meglepetésre a tárgyalásra ismét ellátogató Anikóhoz, Kata anyjához fordult, a baleset óta először nézett a szemébe.

Bocsánatot szeretnék kérni. Csak most tudtam eljutni eddig, hogy beszéljünk, szólhassak. Rettenetesen sajnálom a történteket – mondta akadozva.

A férfi és az anya ezután a folyosón is folytatták a feszült vitát, Anikó egyenesen Martinnak szegezte a kérdést: bűnösnek érzi-e magát? Bár Martin szavait nem lehetett hallani, Anikó felháborodottan az válaszolta:

– Akkor menj be a bíróhoz, és mondd meg neki is! – mondta, majd hozzátette: nem győzte meg Martin bocsánatkérése. – Teljesen mást mondott nekem a folyosón, mint a bíró előtt, aztán nevetgélt az ügyvédjével. Így nem tudom komolyan venni a bocsánatkérést – szögezte le a Borsnak. Nem érti, miért nem fogadta el a férfi a 10 hónap, 2 évre felfüggesztett börtönt.

– Azt kívánom, legyen vége ennek az egésznek, minden tárgyalás egy újabb megpróbáltatás az összetört szívemnek. Ha elfogadta volna ezt az amúgy is enyhe büntetést, talán elkezdhetnénk tovább lépni mi is – mondta szomorúan.

Nem felejti el a Tankcsapda

Kata törzsrajongója volt a Tankcsapdának, szüleivel volt először koncertjükön. A tragédia előtti bulira Sidlovics Gábor Siditől, az együttes gitárosától kapta a jegyeket, pár perccel a végzetes baleset előtt még üzenetben köszönte meg a zenésznek, aki észrevette a buszban hazafelé a leállósávban álló autót és az úttesten heverő testet. Azonnal megálltak, Sidi egy biztonsági emberükkel szaladt megnézni tudnak-e segíteni. Akkor ismerte fel Katát, a zenész végig fogta rajongója kezét, nagyon megrázták a történtek, és most a tárgyalással minden seb újra felszakadt.

– Ebben az ügyben nem szeretnék nyilatkozni – mondta megtörten lapunknak Sidi, aki nem volt ott tegnap a bíróságon. A Tankcsapda az elmúlt időszakban két rajongóját vesztette el, az ő emlékükre írták a Nincsenek szavak című dalt.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089698_auto_resized.png
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26456_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Berki Mazsi először jelent meg nyilvánosan a barátjával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088312_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szétmentünk, igen” – Koholák Alexa bevallotta: ezért szakított 26 évvel idősebb férjével

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089525_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Váratlan helyről kapott támogató szavakat Varga Judit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086839_auto_resized.jpg
ripost.hu

Nem akárkivel fotózták le Szoboszlait a budapesti éjszakában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17091973_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Műsorváltozás: 21 órától a Varga Judit-interjú a HírTV műsorán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26457_resized.jpg?avcount=1711694412
origo.hu

Megyeri Csilla reagált a szakításáról szóló pletykákra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17073172_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. március 23.: az Oroszlán megkönnyebbül, a Nyilasnak komoly felismerései vannak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711694412
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090709_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek nagy felismeréseket hoz az élet még a napfogyatkozás előtt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17090910_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Gyerekként is nehéz volt, na de most megbirkózol-e ezzel a helyesírási teszttel?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/F3OgdeP5THs1FGN0dLgE0ZgrEAumFu0hzgOkiKp3jlU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3YTQ4NGVkZjlkMTRhNGNiYThlMzM0YzE4ZWRjYzNh.jpg
Aktuális

Varga Juditék legnagyobb fiának is elege van a lelki terrorból nem akar Magyar Péternél lakni

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/_BTJW0fSOY89ZQgaCs27P5pL6yQ1MJ1tfUCsg5d5DhY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzZjY4MDg4NmYxMzQ3ZDU5YzJlYjZkZmY5YTI0ZDE1.jpg
Tűz

Álmukból felriadva menekültek az emberek: drámával indult a húsvét Budapesten