Sokkolta a Párizs közelében található Conflans-Sainte-Honorine lakóit, hogy a településen péntek késő délután, a nyílt utcán fejeztek le egy középiskolai történelem tanárt a saját kollégái előtt. A Le Figaro információi szerint a bűnözőn robbanóöv volt és Allah Akbart üvöltött, amikor gyilkolt. A bűnözőt a rendőrség agyonlőtte. A tanár nemrégen a diákjainak megmutatta a Charlie Hebdo-terrortámadást megelőző Mohamed-karikatúrákat, hogy a szabad véleménynyilvánításról magyarázzon a tanulóknak.
Családok, szülők, néhányan gyermekkel a karjukon gyülekeztek az iskola körül péntek este. Őket kérdezte az angol nyelvű arab alKhaleej Today tudósítója.
Soha nem történik itt semmi
– mondta Mohand Amara, aki már 45 éve él a településen, és szokás szerint a kutyáját sétáltatta a Bois d’Aulne középiskola környékén. A 15 éves Virginie ismerte a tanárt, jó emlékeket őrzött róla, elkísérte őt barátnője, Julia, az iskola korábbi tanulója is, aki körülnézett a környéken.
Láttam őt (a megölt tanárt) ma (pénteken), bejött az osztályunkba, hogy beszéljen a tanárunkkal. Sokkolt engem. Tudom, nem látom őt már többé
– mondta a 15 éves Tiago. – Arra gondolunk, hogy ilyen csak másokkal történhet meg, de most itt van az ajtónkban, az otthonunkban – fűzte hozzá Tiago apja, Alfredo, aki hozzátette, hogy számos rokona láttta az áldozat holttestét a földön.
– Ez itt vidék. Általában semmi sem történik itt. A 13 éves fiam a tragédia miatt reszket, nem érzi jól magát. Voltak órái a meggyilkolt tanárral, ahol az iszlámról beszélt, a karikatúrákról. Egyszer sem beszélt tiszteletlenül a tanár az iszlámról – hangsúlyozta Nordine Chaouadi.
(via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.