Aktuális

Szoptathatják újszülöttjeiket a koronavírusos kismamák? Íme, a válasz

Bors

Létrehozva: 2021.03.19.

A vizsgálatban 18 édesanyát vizsgáltak, akik közül 15 esetben mutattak ki koronavírusos tüneteket. Emellett 37 anyatejmintát is elemeztek.

Forrás: Shutterstock

Az anyatejbe nem jut át a koronavírus, sőt az anyatej vírusneutralizáló antitesteket tartalmazhat, ezért a fertőzött anyáknál is ajánlott a közvetlen szoptatás és a rendszeres bőr-bőr kontaktus a gyermekkel; az újszülött elkülönítése sem szükséges − írja a Heim Pál Gyermekkórház magazinja alapján az Index

Az anyatej nagyon fontos tápanyagforrás a gyermekeknek, antitesteket és egyéb bioaktív anyagokat is tartalmaz, ami által számos fertőző és nem fertőző betegségtől védi meg az újszülöttet.

A vizsgálatban 18 édesanyát vizsgáltak, akik közül 15 esetben mutattak ki koronavírusos tüneteket. Emellett 37 anyatejmintát is elemeztek.

Mint kiderült, az anyatejek egyike sem tartalmazta a koronavírust, azonban 80 százalékukban vírusspecifikus antitestet mutattak ki. Ebből kiderült, hogy a vírus nem, de az antitest bekerül a gyermek szervezetébe.

Egy másik vizsgálat során azt is felmérték, hogy a mellbimbó környéke tartalmaz-e vírust, 70 mintából nyolcban kaptak pozitív jelet, viszont ha a mellet lemosták a mintavétel előtt, akkor egyik minta sem lett pozitív.

A vizsgálatok további eredményei:

– Az újszülöttkorban (0–30 nap) a fertőzött anyák gyermekeinek 34,9 százaléka lett pozitív, a későbbi periódusban (1–12 hónap) 80,3 százaléka. 

– A tünettel rendelkező anyák nagyobb valószínűséggel fertőzték meg a gyermeküket, mint a tünetmentesek. A gyermekek közel 80 százaléka tünetmentes volt, és egy gyermek sem halt meg.

– Azoknak az újszülötteknek, akiket nem választottak el az anyjuktól, rövidebb időt kellett kórházban tölteniük.

– Azok az újszülöttek, akik nem közvetlenül kapták az anyatejet, kisebb valószínűséggel tudtak később közvetlen anyatejes táplálkozásban részesülni.

– Az anyák 60 százaléka, akiktől elválasztották újszülött gyermeküket, depressziós lett, és 29 százalékuk nem volt képes szoptatni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089302_auto_resized.png
origo.hu

Ez maga a földi pokol: a világ legforróbb városában madarak hullanak az égből, és halak sülnek meg a tengerben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26433_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Kiskorú veszélyeztetése és személyi szabadság megsértésének gyanúja miatt feljelentést tettek Varga Judit interjúja után

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17086012_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Muskátli kiültetése a tél után: ha így csinálod, nyáron ontani fogja a virágokat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17089949_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

„Magyar Péter nem fogja beperelni Varga Juditot, mindent lehet bizonyítani”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088272_auto_resized.jpg
ripost.hu

A síron túlról üzent Diana, ez jelenti Károly uralkodásának végét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17087829_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem állnak ki Varga Judit mellett + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26442_resized.jpg?avcount=1711619111
origo.hu

Levetkőzött Ördög Nóra - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17083650_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Szabad-e locsolni? 5 szívderítő locsolóvers húsvétra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17084502_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Szerintem kritikán aluli" - óriási balhé robbant ki Balázsék műsora miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/26355_resized.jpg?avcount=1711619111
vg.hu

Hörmann: Egy családias nagyvállalat alapja a bizalom-podcast ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17088638_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Dráma! Máris kiadja felesége útját a TV2 sármos sztárja?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/03/BERrU8GE8AY-36T4JiyJtEPzmzKHNFsjDsNpGhemSBQ/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA3YWQ2YTEyOTZiNDQ3NGJhOGI4ZjFiNTIxNDc1NTA0.jpg
Fájdalom

"A sok kemoterápia és sugárkezelés számos problémát okoz" – ismét rossz híreket kapott a csontrákos Hannácska