Könnyfakasztó sorokat vetett papírra egy 38 éves rákos nő, akivel az orvosai közölték: alighanem egy vagy két napja van hátra. Az ausztrál Ruth Hunt hat pontban foglalta össze, mit üzenne korábbi, egészséges énjének – és persze mit üzen mindazoknak, akik elolvassák levelét.
Ruth harmadik stádiumú mellrákját négy évvel ezelőtt vették észre az orvosok. 12 hónap kemoterápia, valamint több műtét után a daganat eltűnt a szervezetéből, pár héttel az utolsó kezelés után pedig az asszony – aki nem mellesleg kapitányi rangban szolgál a hadseregben – már az Air Force Warrior Games-en vett részt Los Angelesben, ahol öt aranyérmet nyert a szigetországnak. Később pedig a Sydney-ben megrendezett 2018-as Invictus Games nemzetközi katonai játékokon képviselte Ausztráliát.
Sajnos a rák azonban visszatért. A daganat ekkor már negyedik stádiumú volt és gyógyíthatatlan, így nem tudtak mit tenni az orvosok, mintsem közöli az asszonnyal: napjai vannak hátra. Ekkor ragadott Ruth papírt.
"A rák szívás. Először nem tűnik a világ végének. Másodszor már jóval nehezebb megbirkózni vele, de ismételten: ténylegesen nem a világ vége. Ugyanakkor a te véged ebben a világban – és ez végleges" – olvasható Ruth levelében. Ezt követően az asszony hat pontot emelt ki, hat fontos üzenetet, amit átadna múltbeli önmagának.
Első lecke:Kérj segítséget!
A rák megtanítja, hogy segítséget kérni nem csak rendben van, de ténylegesen megkönnyíti az életed.
Második lecke:A család fontos
A rák megtanítja, hogy a család jelent mindent. Ők lesznek majd, akik várnak rád, mialatt te a kemódat kapod, átrepülnek az országon, csak hogy melletted legyenek, csomagokat és virágokat küldenek neked. Ők, és nem a munkahelyi haverjaid.
Ezen felül ott vannak azok, akik nem vérrokonok, de lehetnének.
Ők a barátok, akik a rossz hírek után is hívmak, akik támogatnak és elfogadnak, még akkor is, ha már egy egész más ember vagy, mint akit anno megismertek.
Értékeld a családod és tölts velük annyi időt, amennyit csak tudsz!
Harmadik lecke: Stresszelj kevesebbet!
Ha a nagy egészt nézed, nem gond, ha kihagysz egy napot a melóból, mert megfáztál. Nem számít, ha csak 69 százalékos lesz egy teszted, nem 90 – hosszú távon senki sem ezeket az eredményeidet nézi majd.
Negyedik lecke:A kutyák csodálatosak
Elköveted majd azt a mágikus és szörnyű hibát, hogy kutyát veszel két héttel a dupla masztektómiád után. Mágikus, hiszen Dougal a legnagyszerűbb karakter, akit megismersz. Szörnyű, mert hamar rájössz, hogy kiskutyákat emelgetni műtét után nem is olyan egyszerű.
Ötödik lecke:Nemet mondani is szabad
Még nem tudod, de hajlamos vagy mindenre igent mondani. A legnagyobb lecke, amire a rák megtanít majd: nem kell mindenre igent mondanod. Megtanulod, hogy túl sok ember használta ki a kedvességed és a segítőkészséged. Minél előbb rájössz erre, annál jobb.
Hatodik lecke:Utazz!
Utazz annyit és olyan messzire, amennyit csak tudsz. Ne aggódj a munka miatt – ott lesz akkor is, ha visszatérsz. Annyi helyre elmehetsz, de 34 évesen a rák azt jelenti, hogy nincs több utazás.
Ezek azok a leckék, amiket megtanulsz majd.
Ezek azok, amikről azt szeretnéd, bárcsak megtanultad volna azelőtt, hogy rákos leszel.
(Via)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.